Romániában újabb ötéves csúcsot döntött az éves infláció áprilisban

Gazdaság, 2018.05.14

Romániában 5,2 százalékra emelkedett, ezzel újabb ötéves csúcsot döntött az éves infláció áprilisban - derült ki az országos statisztikai intézet hétfőn közzétett jelentéséből.

A tavalyi év negyedik hónapjához képest az élelmiszerek átlagosan 4 százalékkal, a nem élelmiszerek 7,2 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,8 százalékkal kerültek többe áprilisban.

A fogyasztói árak márciushoz képest 0,54 százalékkal emelkedtek.

Romániában márciusban érte el az 5 százalékot az éves inflációs ráta. Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, azóta folyamatosan emelkedik.

A román központi bank múlt héten 3,5-ről 3,6 százalékra emelte az idei inflációs előrejelzését, a jövő évi prognózisát pedig 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte. Az éves inflációs ráta másfél év után, 2017 januárjában került pozitív tartományba. A negatív inflációhoz a kormány több lépcsős áfa-csökkentése vezetett.

A várakozásokhoz képest gyorsabb ütemű infláció miatt a román jegybank az idén már háromszor emelte az alapkamatot - legutóbb múlt hétfőn - amely jelenleg 2,50 százalék.

Az uniós szinten is kiugróan magas román inflációs ráta miatt a jobboldali Klaus Iohannis államfő a szociálliberális kormány - adócsökkentéseket és közalkalmazotti béremeléseket egyidejűleg bevezető, szerinte vitatható - gazdaságpolitikáját tette felelőssé és Viorica Dancila miniszterelnök lemondását követelte.

A kormányzó szociáldemokraták az államfő vádaskodását a jövő évi elnökválasztási kampány előszelének tekintik, és a jegybankot bírálták, amiért nem lép fel hatékonyabban az infláció megfékezése érdekében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!