Romlott tavaly a Bosch autóipari beszállító vállalat eredménye

Gazdaság, 2020.01.29

A globális autóipari termeléscsökkenés miatt romlott tavaly a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat eredménye a cég honlapján szerdán publikált beszámoló alapján.

A Bosch 2019-ben az előző évivel közel megegyező, 77,9 milliárd eurós értékesítési árbevétel mellett 3 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal kisebb működési eredményt ért el, bevételarányos jövedelmezősége pedig 7 százalékról 4 százalékra csökkent.

"A konjunktúra gyengülése és az autóipari termelés jelentős csökkenése nyomot hagyott a Bosch eredményén is" - kommentálta az éves beszámolót Volkmar Denner vezérigazgató. Elmondta ugyanakkor, hogy a diverzifikációs erőfeszítések stabilizálták a cég működését és a meglévő üzletágak termelésének növekedése mellett lehetővé teszik új üzletágak felfejlesztését is. "A kihívásokkal terhes gazdasági környezetben is jelentős beruházásokat hajtunk végre nagy növekedési potenciállal rendelkező kulcsfontosságú területeken" - mondta. A Bosch csak az idén 1,2 milliárd eurót szán alternatív hajtáslánc, automatizált közlekedési és hálózatra kapcsolt mobilitási technológiák fejlesztésére.

Az autóipari ágazat egészéhez hasonlóan a Bosch is létszámcsökkentéssel volt kénytelen reagálni az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségből, valamint a dízelbotrány utóhatásaiból eredő keresletcsökkenésre. A cég Mobility Solutions autóipari alkatrész üzletága azonban továbbra is erősen függ a robbanómotor technológiától, így az elektromos mobilitási megoldások térnyerésével további létszámcsökkentésekre lehet számítani. "A Bosch költségstruktúráját és foglalkoztatási politikáját a lehető legnagyobb szociális érzékenységgel fogja az ágazat drasztikus átalakulása és a kapacitástöbblete által támasztott kihívásokhoz igazítani" - írja a Bosch közleménye.

A Bosch alkalmazotti létszáma 6,8 ezerrel csökkent tavaly 403 ezerre. A vezérigazgató szám szerinti becslést nem adott a további leépítési tervekről.

A globális autóeladás az idén a Bosch prognózisa szerint 2,6 százalékkal, 89 millió darabra csökken. Az idei lehet sorban a harmadik forgalomcsökkenés a globális autópiacon. 2025-ig azonban a Bosch szerint megfordult a trend és megindul a növekedés.
https://www.bosch-presse.de/pressportal/de/en/business-year-2019-206656.html
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!