Schmuck Erzsébet: a kormánynak forrásokat kellene biztosítania a levegő minőségének javítására

Gazdaság, 2019.11.13

Az Agrárminisztérium az Európai Unió irányelvei alapján egy országos levegőszennyezettség-csökkentési programot készített, de mivel a program megvalósításához a 2020-as költségvetésben nem rendeltek forrásokat, félő, hogy a kormány erre a célra legkorábban csak 2021-től biztosít keretet - mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, az LMP frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet kiemelte, a légszennyezettség súlyosságát mutatja, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint ma Magyarországon évente 15 ezer ember korai halálát okozza ez a probléma.

A helyzet javítása érdekében lakossági épületszigetelési programot kell indítani, vidéken vissza kell szorítani a hulladékégetést, amihez a tűzifa program kiterjesztése jelenti a megoldást - vélekedett a bizottság elnöke. Emellett a magán- és a tömegközlekedés járműparkját környezetbaráttá kell alakítani, a légszennyezettség mértékének megállapításához pedig megfelelő mérőberendezések beszerzésére van szükség.

Schmuck Erzsébet elmondta, hogy a felsorolt lépések megvalósításában párthovatartozástól függetlenül számít képviselőtársai támogatására és a civil szervezetek segítségére is.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakosság szemléletformálása, azon belül a hulladékégetés visszaszorítása érdekében az Agrárminisztérium már kidolgozta a Fűts okosan kampányt. A szervezet elnöke szerint azonban a jól kidolgozott program hatékony működéséhez nem elegendő az erre a célra a kormány által biztosított 30 millió forint.

A levegőszennyezettség kezelésére a kormánynak azért is kell nagy figyelmet fordítania, mert a helyzet súlyosabb annál, mint amit a hivatalos mérőállomások mutatnak - fejtette ki Lukács András. Hozzátette, hogy míg a hivatalos mérőállomások a levegőben található szennyező részecskék tömegét mérik, addig a munkacsoport által használt, az EU támogatásával vásárolt mérőberendezés már ezeknek az egészen kisméretű részecskéknek a számát méri. Utóbbi Lakács András szerint azért ad a légszennyezettség mértékéről a hivatalos mérőberendezésekétől eltérő képet, mert a vizsgált részecskéknek a tömege szinte elenyésző.

Példaként említette, hogy az utóbbi időszakban végzett vizsgálataik kimutatták, egy köbcentiméternyi levegőben a forgalmas utak mentén átlagosan 30 000 kisméretű, szennyező részecske is található, sőt mérőműszerük egy alkalommal 470 000 apró részecskét mutatott ki egy kockacukor méretének megfelelő térfogatú levegőmintában. Ezek az apró részecskék azért különösen veszélyesek, mert a szervezet minden részébe eljutnak a véráramlás segítségével - fűzte hozzá.

Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország tiszta levegő kampányvezetője a közlekedés átalakításának szükségességére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint a levegőminőség érdemi javításához a városi közlekedésből, elsősorban a fővárosban ki kellene tiltani a régi, szennyező dízel járműveket. Hozzátette, hogy javaslatukkal megkeresték a kormányzatot és a főváros új vezetését is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!