Sikeres kötvényaukciót tartott a Magyar Telekom

Gazdaság, 2020.11.24

A Magyar Telekom a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) sikeres kötvényaukciót tartott minősített befektetők részére - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

A tájékoztatás szerint az aukció eredményeként a kibocsátandó hétéves futamidejű, fix kamatozású vállalati kötvények november 26-án kerülnek forgalomba.

Felajánlott mennyiség névértéken 70 milliárd forint, a benyújtott összes ajánlat névértéken 96,95 milliárd forint.

A cég a kötvényaukcióval 70,83 milliárd forint forrást vont be.

A közleményben Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: a kötvénykibocsátási tranzakció az eddigi legjelentősebb a cég történetében. A korábban bejelentettekkel összhangban a Telekom a kötvénykibocsátásból származó forrást fejlesztései megvalósításához, a jelenleg 2,3 millió végpontot elérő gigabites, vezetékes hálózatának bővítésére, az 5G hálózata lefedettségének további növelésére, valamint frekvenciasávok vásárlására használja fel a jövőben.

Darja Dodonova, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese fontos eredménynek nevezte a jelentős befektetői érdeklődést, mivel így versenyképes feltételekkel juthattak forintban denominált finanszírozáshoz.

A társaság közölte: kezdeményezi a kötvények regisztrációját a Budapesti Értéktőzsde által működtetett Xbond multilaterális kereskedési rendszerbe a kibocsátást követő 90 napon belül.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 335 forint, a legmagasabb 464 forint volt. Hétfőn a papírok árfolyama 7,5 forinttal, 2,05 százalékkal 373 forintra nőtt, forgalma 112,4 millió forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!