TV műsor

Stabilan nőtt az új építési engedélyek száma az Egyesült Államokban januárban

Gazdaság, 2021.02.18

Az épületfaárak erőteljes emelkedésének közepette jelentősen csökkent a megkezdett családiház-építések száma januárban az Egyesült Államokban, viszont a vártnál jóval több építési engedélyt adtak ki, ami arra utal, hogy az ingatlanpiac erős marad a szűkös kínálat és a történelmi mélypontokra süllyedt jelzáloghitel-kamatok együttes hatására.

A kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint januárban évesítve 1 millió 580 ezer lakóingatlan építését kezdték el, ami a decemberihez képest 6,0 százalékkal, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 2,3 százalékkal kevesebb.

Elemzők jobb adatra számítottak: 1 millió 658 ezres számot vártak a decemberi 1 millió 680 ezer után.

A lakóingatlanpiac legnagyobb szegmensét jelentő családi házakból éves szintre kivetítve 1 millió 162 ezer ház építését kezdték el, ami az előző hónaphoz képest 12,2 százalékos visszaesés.

A kiadott építési engedélyek évesített száma viszont 1 millió 881 ezerre nőtt, ami a decemberi 1 millió 704 ezret 10,4 százalékkal, a tavaly januári 1 millió 536 ezret pedig 22,5 százalékkal haladja meg. Elemzők gyengébb adatot, 1,67 milliós számot vártak januárra.

A családi házakra kiadott építési engedélyek száma havi összehasonlításban 3,8 százalékkal, 1 millió 269 ezerre nőtt.

A befejezett lakóingatlan-építések évesített száma 1 millió 336 ezer volt, 2,3 százalékkal marad el a decemberi értéktől, viszont 2,4 százalékkal meghaladja a tavaly januári szintet.

A rekordalacsony kamatoknak és az erős keresletnek köszönhetően az ingatlanpiac teljesítménye felülmúlta más gazdasági szektorokét a közel egy éve kirobbant koronavírus-járvány alatt.

A járvány miatt a munkavállalók több mint ötöde kényszerült távmunkába, közülük nagyon sokan költöztek a városokból az elővárosokba és más ritkán lakott övezetekbe nagyobb és kényelmesebb otthont keresve.

A családi házakat építők körében februárban kissé nőtt a bizalom. Az építési vállalkozók azonban arra panaszkodtak, hogy a rekordmagas faárak több ezer dollárral dobják meg az új házak építési költségeit, és emiatt egyes építők hirtelen leállították a munkát. Például a fenyőfaárak januárban éves összevetésben 73 százalékkal ugrottak meg.

A rendkívül alacsony kamatok azonban továbbra is ösztönzik a vásárlást. Az amerikai jelzálogkölcsönzést finanszírozó országos intézmény, a Freddie Mac statisztikája szerint a leggyakoribb, 30 éves lejáratú fix kamatozású jelzáloghitelek átlagos kamata a február 18-ával végződött héten 2,81 százalék volt, 0,68 százalékponttal kevesebb mint egy évvel korábban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!