Szakmai díjat kapott az Opus Global érdekeltségébe tartozó búzafeldolgozó

Gazdaság, 2019.12.04

Az Opus Global Nyrt. érdekeltségében működő Viresol Kft.-nek ítélték az Év agrárberuházása díjat a Portfolio.hu által szervezett Agrárszektor konferencián - közölte az Opus Global szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a Viresol visontai gyára Közép-Európa legmodernebb és leginnovatívabb búzafeldolgozója. Ez az első olyan magyarországi üzem, amely búzából módosított keményítőt, vitális glutént, alkoholt és ezek melléktermékeként magas fehérjetartalmú takarmányt is előállít.

A visontai gyár 30 milliárd forintos beruházással épült, évi 250 ezer tonna igazoltan Magyarországon termelt, GMO-mentes búza biztos felvásárlója.

A hulladékmentes technológia révén a gyár a búzaszemek minden alkotórészét hasznosítja. A gyártás során GMO-mentes alap-, illetve segédanyagokat használnak, az előállított termékek is kizárólag magyar eredetű összetevőket tartalmaznak, jelentős részben exportra készülnek.

Tóth Anett, az Opus Global élelmiszeripari divíziójának vezetője a közlemény szerint a szakmai díj átvétele után elmondta: innovatív technológiájukkal biztos hátteret, felvevőpiacot biztosítanak az export szempontjából hátrányos régióban gazdálkodó búzatermelőknek.

"Büszkék vagyunk rá, hogy magyar tulajdonú üzemként, hazai alapanyagból és szakértelemmel olyan magasabb hozzáadott értékű termékeket készítünk, amelyek megállják a helyüket a legmagasabb elvárásokat támasztó piacokon is" - idézi a divízióvezetőt a közlemény.

Az élelmiszeripari divízió az Opus Global egyik stratégiai ágazata, amely nagy növekedési potenciálja révén hosszú távon jelentős jövedelemtermelő és a részvényesi értéket növelő befektetés - írják.

A nyilvános cégadatok szerint a Viresol kft. 2018-ban mintegy 574 millió forint árbevételt ért el, egy év alatt több mint ötszörösére növelve azt. Adózott eredménye 2018-ban csaknem 40 millió forint volt, a 2017-es 17 milliós veszteség után.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!