Szemléletváltást sürgetett a vízgazdálkodásban a mezőgazdaságért felelős államtitkár

Gazdaság, 2019.03.22

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a klímaváltozás miatt szemléletváltást sürgetett a vízgazdálkodásban, és a víz elvezetése helyett a víz megtartását szorgalmazta a II. Víztudományi Nemzetközi Konferencián.

Feldman Zsolt az AM pénteki közleménye szerint a klímaváltozásnak tulajdonítja, hogy ősszel és télen 25 százalékkal kevesebb csapadék esett a korábbi évekhez képest. Az öntözés viszont - mint mondta - csak a magyar termőföld 2 százalékára terjed ki, ezért 2024-ig 100 ezer hektárral növelni kell az öntözhető területek nagyságát.

Az államtitkár közölte, hogy a kormány a következő 10 évben összesen 170 milliárd forintot biztosít az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére, a Vidékfejlesztési Program pedig jelenleg 19 pályázattal, összesen 303 milliárd forint keretösszeggel támogatja a gazdálkodók beruházásait.

Szükségesnek nevezte emellett a vízjogi engedélyezés egyszerűsítését és az önkéntes termelői öntözési közösségek ösztönzését, valamint az oktatás, a tudomány és a kutatás eredményeinek széles körű felhasználását a vízgazdálkodásban.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás összehangolt működése mérsékli a klímaváltozás hatásait, és megtartja a vidéket a mezőgazdasági termelés számára - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!