Szijjártó: a kormány hárommilliárd forinttal támogatja az AVL fejlesztési központjának építését

Gazdaság, 2019.06.24

Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Érden.

Szijjártó Péter az AVL Hungary Kft. kutatás-fejlesztési központjának alapkő-letételi ünnepségén hangsúlyozta, a kormány támogatja a hasonló beruházásokat egyebek mellett azzal is, hogy a jövő héttől két százalékponttal csökkenti a szociális hozzájárulási adó mértékét és az adóadminisztrációt egyszerűsítő több döntést is életbe léptet.

Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött - tette hozzá.

A magyar autóipar dinamikus fejlődését mutatja az első négyhavi 11 százalékos növekedés, amellyel az iparág termelési értéke 3220 milliárd forint tett ki - mondta. Az ágazatban előállított termelési érték nyolc év alatt több mint a duplájára nőtt, 2010-ben 4000 milliárd forintot és 2018-ban 8500 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, hogy a termelés 91 százaléka exportra megy. A magyar autóiparban 173 ezer ember dolgozik - tette hozzá. Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a maga nemében a világon egyedülállónak nevezte a központot, és elmondta, azon dolgoznak, hogy a különböző meghajtású motoroknál csökkentsék a károsanyag-kibocsátást. Úgy becsülte, hogy 2030-ra a járművek 70 százaléka hibridhajtású lesz, 30 százalékuk pedig teljesen elektromos meghajtású. T. Mészáros András polgármester arról beszélt, hogy Érd egy félig kész város, fiatal, képzett és növekvő lélekszámú lakossággal, valamint olyan infrastrukturális lehetőségekkel és adottságokkal, amilyenekkel kevés város rendelkezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!