Szijjártó: a magyar gazdaság Európa egyik legütésállóbb gazdaságává vált

Gazdaság, 2022.01.28

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a magyar gazdaság Európa egyik legütésállóbb gazdaságává vált az elmúlt tizenkét év adócsökkentésekre és beruházásösztönzésre fókuszáló politikájának köszönhetően - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a gumiabroncs nagykereskedelemmel foglalkozó hazai tulajdonú Marso Kft. logisztikai központjának átadásán vett részt Dunaharasztiban. Az 5,5 milliárd forintos projekthez az állam 693 millió forint támogatást biztosított, így hozzájárulva ötven új munkahely létrejöttéhez.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a pandémia nyomán minden ágazatban teljesen megbomlott a status quo globálisan. Ez hatalmas versenyt eredményezett, amelynek során eldől majd, hogy ki tud élni az új helyzet kínálta lehetőségekkel - mondta.

"Minden túlzott önbizalom nélkül kijelenthetjük, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik. A változásokat a magunk javára tudtuk fordítani" - fogalmazott.

A miniszter ennek egyik előidézőjeként elsőként a sikeres oltási kampányt jelölte meg, amelynek eredményeként az ország az európai országoknál másfél-két hónappal előbb tudott újra nyitni, és már a tavalyi nyár végére elérte a válság előtti gazdasági teljesítményét. Utóbbira az előrejelzések szerint a világgazdaság csak 2022 végére lesz képes.

Kiemelte, hogy a kormány minden idők egyik legnagyobb beruházásösztönzési programját hajtotta végre, s így a munkanélküliség helyett a munkahelyek megőrzését finanszírozta.

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor a siker legfontosabb oka, hogy a gazdaság 2010 óta úgy megerősödött, hogy nemcsak kibírta a válságot, hanem jobb teljesítményre is képes, mint azelőtt.

"Ha a 2008-2009-es állapotában érte volna a válság a magyar gazdaságot, akkor egészen biztosan derékba törte volna azt" - közölte.

Rámutatott, hogy a hazai cégeknek létrejött egy, nemzetközileg is versenyképes kategóriája. Majd hozzátette, hogy a nemzeti tulajdonban lévő vállalatok adják a magyar gazdaság alapját, csökkentik annak nemzetközi kitettségét.

A miniszter aláhúzta, hogy az új központ megnyitásával a nyíregyházi székhelyű cég meg tud felelni a 21. század valamennyi logisztikai és technológiai kihívásának, és folytathatja terjeszkedését a nemzetközi piacokon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!