Szijjártó: állami támogatással bővül a Roche budapesti szolgáltatóközpontja

Gazdaság, 2021.04.13

Állami támogatással, 250 új munkahellyel bővül az idén a Roche budapesti szolgáltatóközpontja - jelentette be a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy az új munkavállalók képzési programját 104 millió forint állami támogatás fogja segíteni.

Hozzátette, hogy a kormány gyógyszerbeszerzésről is megállapodott a céggel, így napokon belül megérkezhet a koronavírusos betegek kezelésére felhasználható új készítmény. A Roche gyógyszerét Magyarország a világon az elsők között veti be, segítve a kórházakban fekvő fertőzötteket az életveszély elkerülésében - tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Roche a koronavírustól függetlenül is kiemelkedően fontos egészségügyi partner Magyarországon. A cég a magyar betegeket eddig 74 készítménnyel segítette, itteni forgalmának háromnegyedét pedig visszaforgatja, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a gyógyszerészeti kutatások élvonalában lehessen.

A gyógyszeripar termelési értéke belföldön 7 százalékkal ugrott meg, a kivitel pedig ennél is nagyobb mértékben, 12 százalékkal nőtt tavaly. A magyar gyógyszeripar termékei 136 országba jutottak el, az ország világviszonylatban a 19. legnagyobb gyógyszerexportőr - emelte ki a tárcavezető.

A Roche Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint a magyar szaktudás elismerésének tekinthető a bővítés. Martin Kikstein közölte, hogy a 2006-ban létrejött budapesti központ majdnem 1500 munkavállalója 60 országot szolgál ki. A Roche a magyar egészségügy partnere szeretne lenni, és elkötelezett az együttműködéssel a belföldi ellátórendszer mellett - hangsúlyozta. Az ügyvezető hozzátette, hogy a Roche tavaly csaknem 370 millió forint értékű életmentő gyógyszert adományozott a Magyarországon ápolt betegek kezelésére.

A Roche világszerte csupán 3 szolgáltató központot tart fönn, ezek közül a budapesti a legnagyobb. Leányvállalatuk, a Roche Szolgáltató Kft. 2018-ban majdnem 10 milliárd forint, 2019-ben több mint 11 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Adózott eredményük 2018-ban 286 millió, tavalyelőtt pedig 194 millió forint forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!