Szijjártó: az Európai Unió és Magyarország érdeke is a szabadkereskedelem Japánnal

Gazdaság, 2018.06.14

A világpolitikában és a világgazdaságban gyors és átfogó változások zajlanak, régi barátságok szakadnak meg, korábban kevésbé valószínűnek tartott érdekszövetségek jönnek létre. Ilyen turbulens időszakban az Európai Unió és Magyarország érdeke is szövetségeket kötni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodásról tartott konferencián, Budapesten csütörtökön.

A tárcavezető szerint a szabadkereskedelmi megállapodás azért is fontos, mert Japán amellett, hogy a világ harmadik legerősebb gazdasága, az új, innovatív világgazdasági korszak egyik zászlóshajója is. Hozzátette: az egyezmény révén egy olyan kereskedelmi tömb jön létre, amely a világ GDP-jének negyedét adja.

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unió előtt biztonsági, politikai és gazdasági kihívások állnak. Az Egyesült Királyság távozásával az unió történetében először fordul elő, hogy csökken a tagországok száma, a közösség gazdasági teljesítménye 14 százalékkal esik vissza - jegyezte meg.

Az Európai Unió 2011 óta nem tudott olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni, amelyet teljes körűen alkalmaztak volna - idézte fel Szijjártó Péter és arra figyelmeztetett, hogy a kontinens lemarad vetélytársaihoz képest amennyiben nem gyorsítja fel a döntéshozatalt.

Magyar oldalról nézve a kétoldalú megállapodás segít abban, hogy az ország tovább növelje a tavaly már 2 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmát Japánnal - mondta Szijjártó Péter.

Rámutatott: kis, nyitott gazdaságként, nagyfokú kreativitással és megújulási képességgel, Magyarország érdeke az, hogy a kereskedelem szabad és tisztességes, mindenki számára egyenlő feltételeket biztosító legyen.

A tárcavezető abban reménykedik, hogy az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína között kirobbant kereskedelmi háborút békés módon, megállapodásokkal minél hamarabb lezárják.

Kifejtette: a magyar gazdaságban az export aránya a GDP-hez viszonyítva 90 százalék. Ezen belül a kivitel 79 százaléka az Európai Unióba megy, miközben az USA és Kína az ország második és harmadik legfontosabb kereskedelmi célországa.

Sato Kuni, Japán nagykövete elmondta, az európai emberek és vállalatok támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a szabadkereskedelmi megállapodás országa és az Európai Unió között.

A nagykövet szerint az egyezmény erősíti mind az unió, mind Japán gazdasági növekedését, továbbá a kereskedelemi kapcsolatok fejlesztése a társadalmi jólétre is pozitív hatással lesz majd.

Megjegyezte: jövőre lesz Japán és Magyarország között a diplomáciai kapcsolatok fölvételének a 150. évfordulója. Sato Kuni arra számít, hogy a kétoldalú kapcsolatok tovább fognak erősödni a jövőben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!