Takarékbank: tavaly 4,8 százalékos lehetett a GDP-bővülés

Gazdaság, 2019.01.17

A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten a bank sajtótájékoztatóján.

A Takarék Csoport Elemző Központjának szakértői szerint a kedvező áthúzódó hatások, valamint a folytatódó dinamikus reálbér-növekedés, és ennek köszönhetően a fogyasztás markáns bővülése miatt idén 4,2 százalékos GDP-növekedésre számít a Takarékbank elemzői csapata - mondta Suppan Gergely.

Ugyanakkor kockázatot jelenthet a munkaerőhiány, ezt a termelékenység, a hatékonyság és a versenyképesség növelésével lehet ellensúlyozni, ami további beruházásokra ösztönözheti a vállalkozásokat - jelezte.

Elmondta: az infláció a viszonylag gyors gazdasági dinamika ellenére sem száll majd el, a tavalyi 2,8 százalékról idén éves szinten 3 százalékra emelkedhet.

A bruttó bérek tavalyi 11,3 százalékos növekedése után 2019-ben is nagyon jelentős, 9 százalékos béremelkedés várható - jelezte a vezető elemző.

Suppan Gergely szerint 2019-ben az ipari termelés is nagyobb mértékben járulhat hozzá a növekedéshez, mint tavaly, részben az előző évi alacsony bázis, részben a kapacitások üzembe állítása, valamint egyes új autómodellek hazai gyártásának elindítása miatt.

A növekedésre kockázatot jelenthet a külső környezet alakulása is, elsősorban az euróövezet gazdaságának lassulása. Suppan Gergely szerint enélkül akár 0,3-0,4 százalékponttal gyorsabb is lehetett volna a 2018-as növekedés, sőt, az idei GDP-bővülés egy kedvezőbb globális környezetben akár az 5 százalékot is megközelítené.

Elmondta: a német statisztikai hivatal előzetes adatai alapján Németországnak sikerült elkerülni a technikai recessziót, azt, hogy egymást követő két negyedévben csökkenjen a német gazdaság teljesítménye, ráadásul az autóipari megrendelések emelkednek, ez a német ipari termelést hamarosan felfelé húzhatja, ami Magyarországra pozitívan hat majd.

Rámutatott: Olaszország viszont nagy problémát jelent, hiszen valószínűleg tavaly recesszióba süllyedt az olasz gazdaság, pedig Magyarország legfontosabb exportpiacai közé tartozik. Kína is a globális kockázatot jelentő országok egyike, a kínai gazdaságról nehéz konkrétumokat találni, az államvezetésen kívül gyakorlatilag senki sem tudja, melyek a kínai gazdaság valós számai - mondta a bank vezető elemzője.

Suppan Gergely elmondta: a Takarékbank előrejelzése szerint a tavaly év végi lassulás után 2019 elején ismét 3 százalék fölé emelkedhet az infláció, azonban az üzemanyagok a tavalyi év közepén látott magas bázisa miatt az idei év közepére megint 3 százalék alá eshet vissza, így 2019-re éves átlagban várhatóan 3 százalék lehet az infláció.

Jelezte: az egyre erősödő inflációs nyomás miatt akár már a márciusi ülésén arról dönthet a monetáris tanács, hogy 0 százalékra emeli a betéti rátát, ezt követően pedig a kamatfolyosó alsó és felső határának emelésével szigoríthatja monetáris politikáját.

Suppan Gergely kiemelte: 2020 közepére válhat szimmetrikussá a kamatfolyosó a 0,9 százalékos alapkamat körül, ezt követően nyúl majd csak az MNB az alapkamathoz. Mivel a jegybank hamarosan elkezdi a nem konvencionális eszközök kivezetését, ezen keresztül pedig a monetáris szigorítást, a forint árfolyama erősödhet idén az euróval szemben, hiszen előtérbe kerülhetnek az ország kedvező gazdasági fundamentumai. A Takarékbank legfrissebb előrejelzése szerint év végére 315 forint lehet egy euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!