Tavaly 5,6 százalékkal visszaesett a cseh gazdaság

Gazdaság, 2021.02.02

Tavaly 5,6 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban; az önálló Csehország megalakulása óta (1993) ez az eddigi legnagyobb gazdasági visszaesés - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.

Az előző hat évben a GDP folyamatosan nőtt. A tavalyi utolsó negyedévben az éves szintű visszaesés 5 százalékot tett ki, negyedéves összehasonlításban ugyanakkor már 0,3 százalékkal bővült a GDP.

"Az év végi negyedévi növekedést leginkább az emelkedő külföldi kereslet befolyásolta. A csehországi kereslet, kiemelten a háztartások fogyasztása, ugyanakkor jelentősen visszaesett. Az egész évben a GDP az önálló Csehország létrejötte óta a legnagyobb mértékben csökkent" - jelentette ki Vladimír Kemal, a CSÚ szakigazgatója.

Tavaly a gazdaságra alapvető mértékben hatottak a koronavírusjárvány következtében elrendelt korlátozó intézkedések. Ezek következtében, főleg az első fél évben, a külföldi kereslet is nagyon visszaesett a gazdaság szinte összes ágazatában.

Gazdasági elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a most nyilvánosságra hozott statisztikai eredmények jobbak a vártnál. A piaci elemzők többsége tavalyra 6-7 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizált.

Tavalyelőtt, 2019-ben a cseh gazdaság 2,2 százalékkal nőtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!