Tavaly a 2019. évinél kevesebb hőmennyiséget értékesített a PannErgy

Gazdaság, 2021.01.15

A PannErgy Nyrt. 1,601 millió gigajoule értékesített konszolidált hőmennyiséggel zárt 2020-ban, amely kevesebb a 2019-esnél, ám idén lényegesen nagyobb összértékkel terveznek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett termelési jelentésben.

Az értékesített konszolidált hőmennyiség a beszámolóban közzétett terv szerint 2021-ben meghaladhatja az 1,732 millió gigajoule-t, miközben 2019-ben 1,716 millió volt. 2020 utolsó negyedévében ugyanakkor 7,4 százalékkal elmaradtak a várt hőértékesítéstől a kapacitásbővítő beruházások elhúzódása, és nem tervezett javítási munkálatok miatt. Az éves összérték 2,7 százalékkal maradt el a tervezettől.

A 2020-as EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) az előzetes adatok szerint elérte a 2,6 milliárd forintos célkitűzést, pár százalékkal meg is haladhatta azt. Idén a társaság legalább 2,8 milliárd forintos eredménnyel számol.

A jelentés kitér a klímaváltozás mérséklésére is. A PannErgy ehhez a széndioxid-kibocsátás csökkentésével járul hozzá, tevékenységének köszönhetően több mint 510 ezer tonnával kevesebb üvegházhatású gáz került a légkörbe - írták. A felmelegedés a kilátásaikat nem rontja, hiszen a tevékenységük a geotermikus hőtermelésre épül, amit 2 és 8 fok közötti hőmérsékleten lehet a legkedvezőbben értékesíteni. Az átmeneti évszakok hőigénycsökkenését tehát az enyhülő telek ellensúlyozhatják.

A Pannergy 2018-ban 4,6 milliárd forint, 2019-ben 5,6 milliárd forint árbevétellel zárt. Nettó eredménye 434 millió forintról 734 millió forintra nőtt. Részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, árfolyamuk 816 forinton zárt pénteken. Értékük az utóbbi egy évben 461 forint és 824 forint között alakult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!