Tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta Romániában

Gazdaság, 2020.01.14

Tavaly decemberben 4 százalék volt Romániában az éves inflációs ráta, ami meghaladta a román jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot - derült ki kedden a román országos statisztikai intézet adataiból.

A jegybank 2013 óta változatlanul 1,5-3,5 százalékos inflációs célsávot állapított meg. Decemberben a fogyasztói árak 4,04 százalékkal voltak nagyobbak az előző évi decemberi hónaphoz mérten. Leginkább az élelmiszerek drágultak, amelyek 5 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások 4,1 százalékkal, míg a nem élelmiszerek 3,3 százalékkal drágultak a vizsgált időszakban.

Az éves infláció augusztusban 3,9 százalék volt, azóta folyamatosan csökkent, októberben 3,4 százalékra mérséklődött, novemberben azonban ismét 3,8 százalékra emelkedett, decemberben újabb növekedés követte.

2019-ben az éves átlagos infláció 2018-hoz mérten 3,8 százalék volt, miután az élelmiszerek 4,7 százalékkal, a szolgáltatások 3,9 százalékkal, a nem élelmiszerek 3,2 százalékkal drágultak.

A Román Nemzeti Bank november elején csökkentette a tavalyi és az idei inflációs előrejelzését, így 2019 végén 3,8 százalékos inflációra számított, 2020 végére pedig 3,1 százalékos fogyasztói árindexet valószínűsítettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!