TIM: csúcson a foglalkoztatás, rekord alacsony a munkanélküliség

Gazdaság, 2022.07.28

A rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma Magyarországon, júniusban 4 millió 740 ezren dolgoztak, ami az előző évhez képest közel 50 ezres növekedést jelent - mondta csütörtökön Kutnyánszky Zsolt.

Az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a Technológiai és Ipari Minisztérium MTI-nek küldött közleményében kiemelte, karnyújtásnyira került a teljes foglalkoztatás hazánkban, a munkanélküliségi ráta 3,2 százalékra mérséklődött, aminél alacsonyabbat még nem mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az elmúlt három évtizedben.

A koronavírus-járvány elmúlt hullámait, illetve az orosz-ukrán háború kihívásait mindezidáig jól vészelte át a munkaerőpiac, amelyet támogattak a kormány munkahelyek megőrzését, valamint újak létrehozását ösztönző intézkedései is. A hazai elsődleges munkaerőpiacon változatlanul rekord magas, 4,5 millió főt meghaladó a munkában állók száma. Az elmúlt három hónap átlagában a munkában állók száma 4 millió 693 ezer főt tett ki, ami az év ezen időszakában 2010 óta az eddigi legmagasabb létszám. A 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája 74,3 százalékra javult, ami a rendszerváltozás óta mért eddigi legmagasabb érték. A növekedés üteme az egy évvel korábbi szinthez képest 1,5 százalékpontot, a 2010-es kormányváltáshoz viszonyítva pedig 18,1 százalék százalékpontot tett ki.

Kitért arra is, hogy nemzetközi összevetésben a munkanélküliségi ráta továbbra is az egyik legalacsonyabb az EU-ban, májusban a hatodik helyen álltunk ebben a tekintetben. A regisztrált álláskeresők száma is fokozatosan mérséklődik, a júliusi 231 ezres létszám az elmúlt három évtized második legalacsonyabb értéke.

Kutnyánszky Zsolt sikerként értékelte, hogy "míg 2010 előtt a fiatalok munkanélküliségi rátája a 30 százalékhoz közelített, addig ez mára éppen a harmadára, 10 százalékra esett vissza, a számuk az egy évvel korábbi szinthez képest 12 ezer fővel mérséklődött. A kormány a 25 év alattiak adókedvezményével sikeresen ösztönözte a munkába állásukat, ami a foglalkoztathatóság szempontjából érzékeny csoportnál nagy eredménynek számít. A korosztály foglalkoztatását a nyári diákmunka program is ösztönzi, amit a kormány közel három milliárd forinttal támogat, ennek keretében jelenleg már mintegy 22 ezer diák dolgozik."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!