Tizenkilenc százalékkal nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly

Gazdaság, 2020.05.27

Tizenkilenc százalékkal, 9,5 milliárd forintra nőtt a Hörmann Hungária Kft. forgalma tavaly az előző évhez képest, a német anyavállalat nemzetközi szinten 5 százalékos emelkedéssel, 1,5 milliárd eurós árbevétellel zárt - közölte a garázskapukat, kül- és beltéri ajtókat, valamint forgalomkorlátozó rendszereket forgalmazó cég szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a bevétel jelentős részét az iparikapuk és a rakodástechnika, ajtótechnika, valamint a lakossági üzletág adta. A kft. árbevétele az első negyedévben 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője szerint a tavalyi év növekedése, valamint az idei első negyedév jó teljesítménye, elsősorban az állami beruházásoknak, valamint az elmúlt évek lakásépítéseinek köszönhető.

Közölték: a Covid-19 járvány nem okozott gyártási problémát a Hörmannál, a kínai gyárak is csak egy hónapot álltak. A vállalat tovább folytatta nemzetközi terjeszkedését, Kínában megnyitotta harmadik gyárát, valamint az Egyesült Államokban a hetekben nyílik meg egy újabb Hörmann gyár, amely segítségével a keleti partot szeretnék lefedni. Nemcsak új gyárakkal, hanem termékcsoporttal is bővült a portfolió, mivel a vállalat felvásárolta a francia Maviflex gyorskapu-gyártó vállalatot.

A vállalat új termékeket vezet be idén a magyar piacon és bízik abban, hogy kitart az építőipar lendülete ebben az évben - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!