Tizenöt autót adtak át a halőröknek

Gazdaság, 2020.07.28

Tizenöt autót adtak át a halőröknek kedden Budapesten.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke közölte: a beruházás értéke meghaladta a 101 millió forintot, a pályázó horgászszervezetek a keretből 50 százalékos támogatást kaptak.

A járművek a hivatásos halőrök munkát segítik, ahogy a hamarosan érkező robogók, utánfutók és járműfelépítmények is. A következő három év beszerzéseiről a horgászok augusztusi választmánya dönt - közölte Szűcs Lajos.

Két és fél év alatt több mint negyedmillióval nőtt a horgászok száma Magyarországon, így a Mohosz - több mint 650 ezer taggal - Magyarország legnagyobb társadalmi szervezete - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott közölte, hogy a kormány és a Mohosz együttműködése a magyar horgásztársadalomnak és a horgászturizmusnak is kedvez.

A közelmúlt intézkedései közül kiemelte, hogy az orvhalászatot bűncselekménnyé minősítették át. Hozzátette: a legtöbb horgászvizet helyi egyesületek kezelik, jelentős részesedéssel a horgászjegyek bevételéből.

A kormány bízik az újabb eredményekben, ezért a belföldi horgászvizeket érintő kérdésekben továbbra is számít a horgászok véleményére - tette hozzá.

A horgászszervezetek munkáját méltatta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is.

Zambó Péter szerint az őshonos halállomány nemzeti kincs, az orvhorgászat okozta károkat ezért pénzben ki sem lehet fejezni.

A Mohosz idén csaknem egymilliárd forint támogatásra számíthat az agrártárcától, a horgászok hamarosan csónakok, csónakmotorok beszerzésére is készülhetnek - tette hozzá.

Az államtitkár szerint a hatékony együttműködés eredménye az is, hogy az AM a koronavírus-járvány idején gyors segítséget nyújthatott a halgazdálkodóknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!