Több mint ötven tonna élelmiszert szállítottak át Budapesten az élelmezési világnapon

Gazdaság, 2019.10.16

Több mint ötven tonna, 20 magyar és nemzetközi cégtől érkezett, rászoruló családoknak szánt ételadományt szállított keresztül Budapest belvárosán egy teherautókonvoj szerdán az élelmezési világnap alkalmából.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a konvoj érkezését megelőzően az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével (FAO) és az Agrárminisztériummal közös sajtótájékoztatót tartottak a Hősök terén.

A FAO-val közösen tizennegyedik alkalommal szervezték meg az adománykonvojt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre - tudatták.

A FAO adatai szerint a Földön megtermelt élelmiszer akár harmada is kárba veszhet, ezért bár a megtermelt megnnyiség elegendő lenne mindenkinek, 820 millió ember tartósan éhezik.

A közlemény szerint Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón közölte: az élelmiszerveszteség és -pazarlás csökkentése olyan fontos fenntartható fejlődési célok megvalósításához járulhat hozzá, mint például az éhezés felszámolása és a környezet megóvása.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, az élelmiszerpazarlás csökkentése csak a vállalati és civil szféra, valamint a szakmai szervek összefogásával valósulhat meg.

Az Agrárminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy a minisztérium tevékeny részt vállal az élelmiszerpazarlás leküzdésében.

Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: fontos, hogy mindenki gondolja át, min tudna változtatni saját környezetében a kevesebb élelmiszerpazarlás érdekében. A helyi termelésnek és értékesítésnek, a kistermelőktől való vásárlásnak komoly szerepe van abban is, hogy a gazdálkodóink számára elősegítsük a biztos megélhetést és javítsuk a mezőgazdaság és a vidéki területek megtartó erejét - tette hozzá.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal "Maradék nélkül" programja kiemelt jelentőséggel bír az élelmiszerpazarlás visszaszorításában, a projekt ugyanis informálja a vásárlókat az élelmiszer tudatos és biztonságos vásárlásáról és annak megfelelő tárolásáról, kezeléséről - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!