Több uniós tagállamot érintő versenykorlátozó megállapodást tárt fel a magyar versenyhatóság

Gazdaság, 2021.03.05

Több uniós tagállamot érintő versenykorlátozó megállapodást tárt fel a magyar versenyhatóság; a Jacobs-csoportra 46 millió forint bírságot szabtak ki, mert a műköröm-építéshez és díszítéshez szükséges termékeket értékesítő cég jogsértő kikötéseket alkalmazott a szalonok ellátását végző forgalmazókkal kötött szerződéseiben - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

A GVH megállapította: a cég korlátozta a versenyt a magyarországi piacon. A vállalatcsoport értékesítő cégei ugyanis 2010-től megkövetelték a forgalmazóktól, hogy itthon az általuk meghatározott, egységes áron értékesítsenek tovább a műkörmös szalonoknak, a külföldi partnereknek pedig előírták, hogy áraik magasabbak legyenek, mint a magyar árszínvonal.

A műkörmösök így drágábban juthattak hozzá a csoport által értékesített Crystal Nails, BrillBird és MarilyNails termékekhez, amely ezáltal a fogyasztói árakat is befolyásolhatta. A cégcsoport emellett 2009-től területi korlátozásokat is alkalmazott mind a belföldi, mind a külföldi forgalmazói megállapodásaiban: a jogszabályi kivételeken túlmenően is megtiltotta partnereinek, hogy a szerződéseikben meghatározott területen kívülre értékesítsenek, ami a piacok felosztására vezetett - közölték.

Kiemelték, hogy a cégcsoport az eljárás során kiemelkedő együttműködést tanúsított: úgynevezett egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést és lemondott a döntéssel szembeni jogorvoslati jogáról, valamint önkéntes vállalásokat tett a versenykorlátozás megszüntetésére és hatásainak ellensúlyozására. Ezek közvetlenül szolgálják a fogyasztók érdekeit is.

A vállalások között hangsúlyos a szalonok felé vállalt jóvátétel: a következő hónapokban a pandémia miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldásával a műkörmös szakemberek 22 ezer kupon beváltására kapnak lehetőséget 110 millió forint értékben, amelyekkel árengedményben részesülhetnek a cégeknél vagy forgalmazóiknál történő vásárlásaikból.

A cégcsoport emellett 12 ezer fertőtlenítő folyadékot és 48 ezer szájmaszkot ajándékoz a szalonoknak, közel 30 millió forint értékben. A versenyhatóság ezek figyelembevételével, jelentős csökkentést követően 46 millió forint bírságot szabott ki. A csoportnak a bírságcsökkentés feltételeként igazolnia kell vállalásainak végrehajtását, köztük a jogsértő belföldi és külföldi forgalmazókkal kötött szerződéseinek módosítását, a jogellenes kikötések törlését.

A GVH beavatkozása az EU több tagállamában is felszámolja a versenykorlátozást, ugyanakkor a jelentős bírságcsökkentés a világjárvány idején különösen hozzá tud járulni a munkahelyek megtartásához. Emellett - az érintett termékek forgalmazói árversenyének megnyílásával, illetve a nekik járó kompenzációs lehetőséggel - a szalonok, műkörmösök jó esélyt kapnak arra is, hogy csökkenthessék fogyasztói áraikat és a magyar nők olcsóbban jussanak hozzá a szolgáltatáshoz - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!