Tovább emelkedett az átlagbér Csehországban

Gazdaság, 2020.06.04

Csehországban az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal, 34 077 koronára (440 ezer 300 forint) emelkedett a havi átlagbér. Az alkalmazottak mintegy 1610 koronával (20 ezer 800 forint) kaptak havonta többet, mint egy éve - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

Beszámítva a fogyasztói árak emelkedését, a reálkereset 1,4 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez mérve. A statisztikusok szerint továbbra is érvényes, hogy a bérből élők kétharmada az átlagbérnél kevesebbet, egyharmada pedig többet keres.

Az előző negyedévhez viszonyított bérnövekedés 1,1 százalékos volt.

Az alkalmazottak 80 százalékának havi keresete 15 761 és 53 850 korona között mozgott.

A friss statisztikai adatokat kommentáló piaci szakértők szerint az év hátralévő részében a reálbérek növekedése 1,1 és 2,5 százalék között fog alakulni. A bérek alakulására a legnagyobb hatással a fogyasztói árak aránylag gyors növekedése, valamint az új koronavírus-járvány lesz.

A cseh szakértők szerint a koronavírus hatása a munkaerőpiacon az első három hónapban gyakorlatilag nem jelent meg. A kormánynak a gazdasági és kereskedelmi életet korlátozó intézkedései alapvetően március közepén léptek életbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!