További akvizíciós lehetőségeket keres a Duna House cégcsoport Európában

Gazdaság, 2018.11.14

A Duna House az európai ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé akar válni, ezért már nemcsak a régióban, hanem egész Európában keresi a további akvizíciós lehetőségeket, 2 millió és 20 millió euró közötti befektetést terveznek.

Guy Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. társ-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten kijelentette, nem bánták meg, hogy a társaság 2016. novemberében belépett a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a részvényeket prémium kategóriában jegyzik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy részvényük jelenlegi árfolyama nem tükrözi a cég valódi értékét - kedden a részvények záróára 3660 forint volt.

Rámutatott: a részvények árfolyamában nem jelenik meg, hogy a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2018. első felében 1,43 milliárd forint volt, ami 2016. azonos időszakához képest két és félszeres növekedés. Ezen felül a részvényárfolyamra nem volt számottevő hatással sem az osztalékfizetés folyamatos növekedése, sem pedig a MyCity felvásárlása - jelezte.

Kitért arra, hogy a társaság az új piacok keresése mellett a meglévőkre is nagy figyelmet fordít. Ezt azzal támasztotta alá, hogy már Csehországban is elindult a franchise hálózat kiépítése, Magyarországon pedig az eddig létrejött franchise rendszer bővítésén dolgoznak.

Máté Ferenc a társaság vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: legutóbb november 6-án bővült a társaság, amikor a Duna House cégcsoport lengyel leányvállalata a Metrohouse Franchise S.A. megvásárolta a lengyel Gold Finance Sp. z o.o. hitelközvetítőt. A Gold Finance 2017-ben 63 milliárd forintnyi hitelt közvetített ki, ez az összeg nagyságrendileg megegyezik a teljes Duna House cégcsoport által Magyarországon és Lengyelországban közvetített hitelállománnyal - érzékeltette a felvásárlás jelentőségét Máté Ferenc. Doron Dymschiz, a cégcsoport másik társ-vezérigazgatója a magyar ingatlanpiac legfontosabb változásai között említette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kibővítését, a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa - bizonyos feltételek melletti - 2023-ig történő fenntartását, illetve a lakástakarék-pénztárak állami támogatásának kivezetését. A csok kibővítését és a lakásáfa további fenntartását is pozitív lépésnek nevezte, előbbit a hitelállomány várható növekedése, utóbbit pedig a piacon uralkodó bizonytalanság megszüntetése miatt. Az ltp állami támogatásának kivezetése pedig új pénzpiaci termékeket kidolgozására ösztönzi a cégeket - fűzte hozzá. Schilling Dániel a társaság gazdasági igazgatója az elemző cégek által megszabott célárfolyamokra hívta fel a figyelmet. A Concorde Értékpapír Zrt. által 4751 forinton meghatározott célárfolyamot a cégcsoport megítélése szerint a részvények jelenlegi árának már meg kellene haladnia - mondta. A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT prémium kategóriájában. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4340 forint, a legalacsonyabb 3360 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!