Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2019.12.03

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután Donald Trump amerikai elnök megjegyzéseivel felélesztette azokat a félelmeket, hogy a 2020. novemberi amerikai elnökválasztás utáni időkre tolódhat el az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötése.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,03 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,96 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,25 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Trump elnök, aki a NATO alapításának 70. évfordulója alkalmából összehívott, kedden kezdődött kétnapos londoni vezetői találkozón vesz részt, a brit fővárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy "nincs határidő" a megállapodás megkötésére, lehet, hogy csak a jövő évi elnökválasztás után írják alá az egyezséget.

Novemberben még sorra rekordokat döntöttek a New York-i tőzsdeindexek azokra a reményekre, hogy a világ két legnagyobb gazdasága hamarosan megköt egy részmegállapodást. Trump elnök londoni megjegyzései azonban lehűtötték a várakozásokat, és felkorbácsolták a világgazdasági növekedés lassulása, illetve a vállalati nyereségek csökkenése miatti aggodalmakat.

A kereskedelmi hírekre érzékenyen reagáló vállalatok közül az Apple 2,39 százalékos mínuszban, a csipgyártók közül pedig az Nvidia 3,05 százalékos, a Micron Technology 2,39 százalékos és az Advanced Micro Devices 2,01 százalékos veszteségben állt a kereskedés első pár perce után.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteséges a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,81 százalékos, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,04 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 1,22 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1083 dollárt adtak, 0,02 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,29 százalékkal gyengült a dollár, 108,67 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,33 százalékos mínuszban, 60,72 dolláron, míg a januári szállítású WTI 0,27 százalékos veszteségben, 55,81 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,98 százalékkal, 1483,65 dollárra nőtt.

Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,96 százalékkal, 27 783,04 pontra, az S&P 500-as mutató 0,86 százalékkal, 3113,87 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,12 százalékkal, 8567,99 pontra esett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!