Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2020.06.24

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán, egy nappal azután, hogy a Nasdaq-piac összetett mutatója újabb történelmi csúcsot döntött zárásban.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,63 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,54 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,37 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A befektetőket aggasztja a koronavírusos fertőzöttek számának emelkedése. Washington államban kötelezővé tették a szájmaszkok viselését nyilvános helyeken, miközben más államokban rekordszintre emelkedett az új esetek száma, köztük Arizonában és Texasban, ahol a járvány terjedését fékező intézkedéseket korábban kezdték el feloldani. Anthony Fauci, az országos allergia- és fertőzőbetegség-kutató intézet igazgatója, a járvány elleni védekezés de facto irányítója kijelentette, hogy a következő két hét sorsdöntő lesz a járvány féken tartásában.

A járvány által legsúlyosabban érintett vállalatok közül az utazásokkal és szabadidő eltöltésével kapcsolatos cégek árfolyama jelentősen csökkent a nyitás előtti elektronikus kereskedésben. A United Airlines, a Royal Caribbean Cruises és a Norwegian Cruise Line 3 és 4 százalék közötti mínuszban forgott, a Carnival árfolyama pedig 4,9 százalékkal esett, miután a Standard & Poor's hitelminősítő rontotta, bóvli kategóriába sorolta át kötvényeit arra hivatkozva, hogy folyamatosan gyenge lesz a kereslet a luxushajóutak iránt.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken is borús a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,95 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,84 százalékos, a párizsi CAC-40 1,60 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,61 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1267 dollárt adtak, 0,37 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,27 százalékkal drágult a dollár, 106,80 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Délután fél négykor a Brent hordónként 1,74 százalékos mínuszban, 41,89 dolláron, a WTI pedig 1,49 százalékos veszteségben, 39,77 dolláron forgott a legközelebbi, augusztusi határidős jegyzésekben.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,12 százalékkal, 1764,39 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,23 százalékkal, 1777,90 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

Kedden emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,50 százalékkal, 26 156,10 pontra, az S&P 500-as index 0,43 százalékkal, 3131,29 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,74 százalékkal, 10 131,37 pontra kúszott fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!