Tőzsde - Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2019.05.20

Méretes mínuszokban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a befektetőket megijesztették a Huawei Technologies kínai óriásvállalatot sújtó amerikai szankciók, ezért igyekeztek szabadulni a technológiai vállalatok részvényeitől.

A londoni FTSE-100 mutató 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,61 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,46 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 2,68 százalékkal, Madridban pedig 0,87 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,06 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,03 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,63 százalékkal csökkent.

A nap vesztese a technológiai szektor volt, alindexe majdnem 3 százalékkal csökkent.

Az amerikai kormány a múlt héten tette feketelistára a Huaweit, amely ezentúl csak speciális engedéllyel vásárolhat amerikai vállalatoktól termékeket vagy szolgáltatást. Egy sor amerikai vállalat, a Google-tól kezdve az Intelig, már jelezte, hogy nem folytatják az eddigi együttműködést a Huawei-jel.

Az európai beszállítók közül a német Infineon Technologies közölte, hogy leállítja az Egyesült Államokban gyártott félvezetők szállítását a kínai vállalatnak. Ugyanakkor folytatja azon termékeinek szállítását, amelyek nem tartoznak az amerikai exportszabályozás hatálya alá. Az Infineon 4,80 százalékos mínuszban zárt a frankfurti tőzsdén. A másik nagy vesztes az AMS osztrák csipgyártó, amely több mint 13 százalékos veszteségben zárta a napot a zürichi tőzsdén.

Az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok alindexe 1,5 százalékkal esett a Ryanair csalódást keltő gyorsjelentése miatt. Európa legnagyobb diszkont légitársasága a március 31-én zárult pénzügyi évében 1,02 milliárd euró profitot termelt, ami az utóbbi négy év legrosszabb eredménye. Az ír légitársaság arra számít, hogy az idei évben még tovább csökken nyeresége. A Ryanair majdnem 5 százalékos, az Air France-KLM és az Easyjet pedig egyaránt 3 százalék körüli mínuszban fejezte be a kereskedést.

A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank árfolyama közel 3 százalékkal rekordalacsony szintre, 6,645 euróra zuhant, miután az UBS svájci bank eladásra rontotta ajánlását. Ennek előzményeként a The New York Times című napilap arra számolt be, hogy a banknak a pénzmosás elleni küzdelemben illetékes szakemberei 2016-ban és 2017-ben azt javasolták a menedzsmentnek, hogy jelentsen több olyan gyanús tranzakciót a szövetségi pénzügyi bűnüldöző hatóságnak, amelyekben a Donald Trump amerikai elnök és veje, Jared Kushner által ellenőrzött szervezetek érintettek. A bank vezetése elutasította a tanácsot. A pénzintézet tagadta az újság állításait.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,35 százalékos, az S&P 500-as index 0,50 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,29 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,29 százalékos pluszban, 72,42 dolláron, a WTI pedig 0,49 százalékos nyereségben, 63,23 dolláron forgott délután háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,15 százalékkal 1277,55 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1173 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,15 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!