Tőzsde - Emelkedéssel nyithat Európa

Gazdaság, 2021.09.17

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 30 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 63 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 37 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.

Csütörtökön annak ellenére is emelkedni tudtak az európai részvényindexek, hogy Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, de New Yorkban is borúlátó volt a hangulat, mivel a befektetők egyre inkább aggódnak a gazdasági növekedés lassulása és a fizetési nehézségekkel küzdő, nyakig eladósodott China Evergrande ingatlanfejlesztő csoport miatt.

Jeffrey Halley, az Oanada amerikai brókercég elemzője szerint a piacok keresik az irányt, és szelektíven válogatnak a hírek és a makroadatok között. Az elemző arra számít, hogy a jövő héten, amikor több nagy jegybank, köztük az amerikai Federal Reserve kamatdöntő ülést tart, döntéseikkel világosabb utat mutatnak a piacoknak.

Az Evergrade kapcsán Seema Shah, a Principal Global Investors amerikai befektetési tanácsadó vállalat piaci elemzője úgy fogalmazott, hogy ez az eset "világossá tette, hogy a kínai rendszerben nagyon sok a sebezhetőség, és nehéz megjósolni, hogy a kínai kormány hol és mikor fog beavatkozni".

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben stabilizálódtak pénteken az irányadó tőzsdeindexek, korrigáltak az előző napi mínuszok után, de a kockázatvállalási hangulatot továbbra is fékezik a Kínát és a világgazdaság növekedésének lassulását övező aggodalmak.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,14 százalékos pluszban, 649,49 ponton állt közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül, de az egész hetet tekintve tetemes, 2,7 százalékos mínuszt halmozott fel.

A hongkongi Hangs Seng 0,34 százalékos pluszba küzdötte fel magát a nap második felében, de tízhónapos mélyponton is járt, ahogy a China Evergrande csoport körüli történet a végkifejlet felé közeledik, elbizonytalanítva a befektetőket. A bajba jutott ingatlanfejlesztő árfolyama pénteken további 5 százalékkal esett.

Sydneyben 0,80 százalékos mínuszban állt az irányadó index zárás előtt pár perccel, mivel a vasérc árának csökkenése magával rántotta a bányaipari vállalatokat. Tokióban viszont 0,63 százalékos pluszban, 30 515,50 ponton állt a Nikkei zárás előtt pár perccel, megközelítette a hétfőn elért 31 éves csúcsot. Sanghajban 0,14 százalékos, Sencsenben pedig 0,18 százalékos mínuszban állt az irányadó tőzsdeindex nyolc óra körül.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent a pénteki ázsiai kereskedésben.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos mínuszban, 75,50 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,19 százalékos veszteségben, 72,42 dolláron forgott nyolc óra körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,48 százalékkal, 1761,76 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,28 százalékkal, 1761,60 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Csütörtökön enyhe emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. London 0,16 százalékos, Frankfurt 0,23 százalékos, Párizs 0,59 százalékos, Madrid 1,14 százalékos, Milánó pedig 0,78 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,44 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,42 százalékkal kúszott feljebb. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,58 százalékkal emelkedett.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,18 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,15 százalékos mínuszban, meg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,13 százalékos pluszban zárt. A határidős indexek enyhe emelkedést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!