Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.10.16

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, a vártnál jobb harmadik negyedéves gyorsjelentések enyhítették azokat az aggodalmakat, hogy például az új importvámok, az emelkedő kamatok és a bérnövekedés megnyirbálta a vállalatok nyereségét.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,44 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,75 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,95 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is kedvező a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,11 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,92 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,09 százalékos pluszban állt.

Az amerikai nagybankok közül utolsóként tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Morgan Stanley és a Goldman Sachs kedden, a tőzsdenyitás előtt pár órával. Riválisaikhoz hasonlóan bevételük és nyereségük is nagyobb volt a vártnál, így 4,99 százalékos, illetve 2,20 százalékos nyereségben nyitottak.

A UnitedHealth Group, a legnagyobb amerikai egészségbiztosító árfolyama 3,65 százalékos pluszban állt a kereskedés első néhány perce után, köszönhetően annak, hogy az elemzői várakozásokat meghaladó eredményeket mutatott ki, és javította profitelőrejelzését. Ugyanez vonatkozik a Johnson & Johnson egészségügyi-kozmetikai cégre, amelyet 2,21 százalékos nyereségben jegyeztek nyitás után öt perccel.

A nagy tőkeértékű technológiai vállalatok közül a Netflix teszi közzé elsőként gyorsjelentését, még a keddi tőzsdezárás után, árfolyama 1 százalék körüli pluszban van

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1615 dollárt adtak, 0,31 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,28 százalékkal erősödött a dollár, 112,09 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,69 százalékos mínuszban, 80,22 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,61 százalékos veszteségben, 71,34 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,36 százalékkal, 1234,70 dollárra nőtt.

Hétfőn mérsékelt mínuszban zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,35 százalékkal, 25 250,55 pontra, az S&P 500-as mutató 0,59 százalékkal, 2750,79 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,88 százalékkal, 7430,74 pontra esett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!