Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2020.01.02

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, az újév első kereskedési napján. A kereskedelmi feszültségek enyhülése és a világgazdasági kilátások javulása mellett az újabb kínai gazdaságélénkítő intézkedések fűtik a befektetők optimizmusát.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,35 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,44 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,74 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Mindhárom tőzsdemutató emelkedéssel zárta az óévet, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy január 15-én Washingtonban írják alá az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodást. A derűlátást fokozta, hogy a kínai jegybank csütörtökön bejelentette, ismét csökkenti, 2018 eleje óta immár nyolcadik alkalommal, a pénzintézetek kötelező tartalékrátáját, amivel 800 milliárd jüan (114,6 milliárd dollár) szabadít fel a tőkepiacokon.

Az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz fűzött remények, az amerikai gazdaság erejéről tanúskodó friss adatok és több nagy jegybank monetáris politikájának lazítása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a Wall Streeten jelentősen emelkedtek a részvényárfolyamok decemberben.

Az S&P 500-as index 2010 óta a legerősebb decembert tudhatja maga mögött, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig egy időre a 9000 pontos küszöb fölé is került. Az egész évet tekintve az S&P 500-as index értéke 28,9 százalékkal, a Nasdaq Composite indexe pedig 35,3 százalékkal nőtt, ami 2013 óta a legjobb teljesítmény mindkét mutató esetében. A Dow Jones ipari átlag 22,3 százalékot emelkedett a 2019-es év egészében.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereségesen alakult az idei év első kereskedési napja. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,97 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,03 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,30 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1179 dollárt adtak, 0,32 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,03 százalékkal erősödött a dollár, 108,73 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,33 százalékos pluszban, 66,22 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,10 százalékos nyereségben, 61,12 dolláron forgott fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,48 százalékkal, 1530,35 dollárra nőtt.

December 31-én, kedden emelkedéssel búcsúztatták az óévet a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,27 százalékkal, 28 538,44 pontra, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékkal, 3230,78 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,30 százalékkal, 8972,60 pontra kúszott fel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!