Tőzsde - Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2019.09.06

Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék pénteken.

A londoni FTSE-100 mutató 0,15 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,50 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,19 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,28 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,25 százalékkal nőtt.

A befektetők figyelme jórészt a globális kereskedelmi fejleményekre összpontosul, miután az Egyesült Államok és Kína abban állapodott meg, hogy október elején újra találkoznak a két ország kereskedelmi ügyekben illetékes főtárgyalói. Javította a hangulatot, hogy a kínai jegybank a piacok zárása után bejelentette, csökkenti a bankok kötelező tartalékrátáját. A likviditásnövelő intézkedéssel a kormány élénkíteni tervezi a lassuló gazdaságot és részben ellensúlyozni a Kínával szembeni amerikai kereskedelmi megszorítások kedvezőtlen hatásait.

A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta pénteken annak a törvénynek az életbe léptetését, amely elvben lehetetlenné teszi, hogy az Egyesült Királyság - a világ ötödik legnagyobb gazdasága - október végén megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. Az ellenzéki brit Munkáspárt megismételte, nem fogja támogatni a hétfői szavazáson Boris Johnson kormányfő indítványát előrehozott választások kiírására.

A New York-i tőzsdeindexek enyhe nyereségben álltak az európai tőzsdezárás idején: a Dow Jones ipari átlag 0,27 százalékos, az S&P 500-as index 0,17 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,08 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,54 százalékos mínuszban, 60,62 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,99 százalékos veszteségben, 55,74 dolláron forgott péntek este háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,17 százalékkal, 1528,05 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1042 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,09 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!