Tőzsde - Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Gazdaság, 2020.08.11

Jelentős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, miután az újabb masszív amerikai gazdaságösztönző csomagterv elfogadásába vetett remények háttérbe szorították az amerikai-kínai feszültségek kiéleződése miatti aggodalmakat.

A londoni FTSE-100 mutató 1,71 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,04 százalékos, a párizsi CAC-40 index 2,41 százalékos, a milánói FTSE MIB 2,84 százalékos, a madridi IBEX pedig 2,97 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,68 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,64 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,22 százalékkal emelkedett.

A nap nyertesei az utazással és szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok voltak, amelyek alindexe 4,5 százalékkal emelkedett. Az autógyártók árfolyamváltozását tükröző mutató 4,4 százalékkal nőtt arra a jelentésre, hogy Kínában éves összehasonlításban 8 százalékkal emelkedett az új autók értékesítése júliusban.

Javította a hangulatot az is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden bejelentette, bejegyezték a Covid-19 betegség elleni védőoltást. Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírusos fertőzés ellen. Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben.

A vállalatok közül az InterContinental Hotels brit multinacionális szállodalánc árfolyama 4,93 százalékos pluszban zárt Londonban, miután közölte, hogy a járvány hatására nyeresége 82 százalékkal csökkent az első fél évben, de egyes "nagyon korai" jelek már a kereslet emelkedéséről tanúskodnak.

A németországi online kiskereskedelem egyik vezető szereplője, a ruházati termékekre, lábbelikre és kiegészítőkre szakosodott Zalando értékesítési árbevételének 27 százalékos emelkedése mellett az üzemi eredmény megduplázódásáról számolt be második negyedéves gyorsjelentésében, árfolyama 1,9 százalékos pluszban zárt Frankfurtban.

A Stoxx Europe 600-as mutató kosarát alkotó hatszáz legnagyobb európai vállalatból eddig 240 tette közzé második negyedéves beszámolóját, közülük 60,4 százalék rukkolt elő az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekkel. Ez az arány egy átlagos negyedévben 50 százalék körül szokott lenni.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,05 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,53 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,02 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,38 százalékos pluszban, 45,16 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,62 százalékos nyereségben, 42,20 dolláron forgott kora este.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 4,15 százalékkal 1943,05 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 4,11 százalékkal 1955,80 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1774 dollárt adtak, 0,32 százalékkal erősödött az euró.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!