Tőzsde - Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2021.06.15

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,10 százalékos pluszban, 458,80 ponton zárt, ami újabb történelmi csúcsot jelent. Immár a nyolcadik egymást követő kereskedési napon nőtt a mutató, ami az utóbbi két év leghosszabb emelkedő szériája volt.

A másik nagy páneurópai index, az FTSE Eurofirst 300 index 0,21 százalékkal kúszott feljebb, az euróövezeti gyűjtőindexek közül pedig az EuroStoxx50 0,26 százalékkal nőtt.

A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,36 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,35 százalékos pluszban, míg a madridi IBEX 0,54 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,08 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

Az árfolyamokat felfelé húzza a derűlátás, miszerint idén talpra állnak a gazdaságok a koronavírus-járvány után. Ráadásul az Európai Központi Bank a monetáris politika szigorítását kizáró jelzéseivel javította a kockázatos befektetésnek számító értékpapírok rövid távú kilátásait.

A héten már az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve áll a figyelem központjában: a nyíltpiaci bizottság kétnapos ülése kedden kezdődött el, és a befektetők azt remélik, hogy kiderül, aggódnak-e a monetáris döntéshozók az infláció megugrása miatt, és elkezdtek-e tárgyalni a masszív kötvényvásárlási program kivezetésének stratégiájáról.

A kedden közzétett adatok azt mutatják, hogy az amerikai fogyasztók májusban visszafogták kiadásaikat, mivel a vállalatok országszerte árakat emeltek, és a költségvetési ösztönzők hatása jórészt kifutott. A termelői árak meredeken, éves szinten 6,6 százalékkal emelkedtek, míg a kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal csökkent havi szinten. A fogyasztás az áruk felől a szolgáltatások irányába mozdult el.

Ámbátor az adatok összességében azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság továbbra is növekszik, a New York-i tőzsdeindexek lefelé indultak el. Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,49 százalékos, az S&P 500-as index 0,34 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,73 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,10 százalékos pluszban, 73,66 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 1,23 százalékos nyereségben, 71,75 dolláron forgott este háromnegyed hatkor.

Az árakat többéves csúcsra hajtották fel azok a várakozások, hogy a kereslet gyorsan helyreáll az év második felében. Eddigi napi maximumán a Brent 73,89 dolláron 2019 áprilisa, a WTI pedig 72,03 dolláron 2018 októbere óta nem látott csúcson is járt.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,31 százalékkal, 1860,21 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,20 százalékkal, 1862,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2125 dollárt adtak, 0,06 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!