Tőzsde - Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2021.06.24

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, háttérbe szorultak a globális monetáris gazdaságösztönző intézkedések közelgő kivezetése miatti aggodalmak, a befektetők inkább a stabil gazdasági növekedésre fókuszáltak. A technológiai részvényeket megtámogatta az amerikai versenytársak árfolyamának emelkedése.

A londoni FTSE-100 mutató 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,86 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,22 százalékos, a madridi IBEX-35 1,34 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 1,38 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,87 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,95 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,14 százalékkal kúszott feljebb.

A nap nyertesei a technológiai, a kiskereskedelmi, valamint az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok voltak. A technológiai vállalatok árfolyamának alakulását tükröző alindex 1,7 százalékkal ugrott meg.

A New York-i tőzsdeindexek is felfelé tartanak. Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,71 százalékos, az S&P 500-as index 0,52 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,84 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul, és továbbra is több éves csúcsok közelében mozog.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,13 százalékos pluszban, 75,29 dolláron, a WTI pedig 0,19 százalékos nyereségben, 73,22 dolláron forgott este fél hat után.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,01 százalékkal, 1778,49 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,18 százalékkal, 1780,20 dollárra csúszott le a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1932 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!