Tőzsde - Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gazdaság, 2021.10.05

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, a befektetőket megnyugtatta, hogy felfelé indult el a banki részvények árfolyama, de az Infineon német chipgyártó vállalat pozitív előrejelzése is sokat lendített a hangulaton.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 1,17 százalékkal, 456,03 pontra ugrott, miután előző nap két és fél havi mélyponton zárt.

A londoni FTSE-100 mutató 0,94 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,52 százalékos, a madridi IBEX-35 index 1,54 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 1,95 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 1,23 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,73 százalékkal kapaszkodott feljebb.

Ázsiában közel egyéves mélypontra süllyedtek az irányadó indexek kedden a lassuló gazdasági növekedés és az erős infláció miatti félelmek hatására, valamint az amerikai technológiai nagyvállalatok árfolyamának a New York-i tőzsdezárást követő mélyrepülésére.

Európában viszont a bankszektor alindexe 1,4 százalékkal nőtt, mivel a gazdaságok újraindulását övező derűlátás és monetáris politikák szigorítását valószínűsítő várakozások felfelé húzzák a kötvényhozamokat.

Az olasz Unicredit árfolyama 4,34 százalékkal, a francia Crédit Agricole-é 5,67 százalékkal, a brit Lloyds bankcsoporté pedig 3,84 százalékkal kúszott feljebb.

"A kamatlábak alakulására érzékenyen reagáló banki részvények lendületet kaptak, mivel a befektetők kezdik komolyan beárazni a kamatemeléseket" - mondta Danni Hewson, az AJ Bell brit online brókerszolgáltatásokat nyújtó cég pénzügyi elemzője. Hozzátette: a nagy kérdés az, hogy a gazdaság valójában mennyire állt talpra a járvány után, és a költségnyomások mekkora hatással lesznek a vállalkozásokra és a fogyasztókra.

Az IHS Markit londoni gazdaságkutató intézet kedden közzétett felmérése azt mutatta, hogy szeptemberben lassult az euróövezeti gazdasági teljesítmény növekedési üteme az előző hónaphoz képest, mivel az ellátási láncok zavarai visszafogták a termelést, a magas inflációs nyomások pedig megtépázták a keresletet.

Az európai vállalatok közül az Infineon 4,63 százalékos pluszban zárta a kereskedést, miután megerősítette az idei évre vonatkozó előrejelzését, és jelezte, hogy eredményeinek emelkedésére számít a jövő évet illetően az autógyártáshoz szükséges félvezetők iránti erős kereslet okán.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,34 százalékos, az S&P 500-as index 1,43 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,50 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Este fél hat után a decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,09 százalékos pluszban, 82,96 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 2,22 százalékos nyereségben, 79,34 dolláron forgott.

Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 0,54 százalékkal 1759,51 dollárra, decemberi szállításra pedig 0,56 százalékkal 1757,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1610 dollárt adtak, 0,09 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!