Tőzsde - Emelkedtek az indexek New Yorkban

Gazdaság, 2019.05.30

Felpattantak közel három havi mélypontjukról az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban csütörtökön, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy jól haladnak a kereskedelmi tárgyalások Kínával.

Közép-európai idő szerint este nyolc óra körül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,08 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 0,07 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,10 százalékos pluszban állt.

Az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek kiéleződésének következtében májusban 5 százalék feletti mértékben estek az indexek. Az S&P 500-as jelenlegi értéke 5,7 százalékkal alacsonyabb a május 1-jén 2954,13 ponton elért történelmi rekordnál, és szerdán még a kétszáz napos mozgóátlag alatt is volt.

A piaci szereplők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború elhúzódása visszavetheti a világgazdasági növekedést. Javított a hangulaton Trump elnök csütörtöki megjegyzése arról, hogy a tárgyalások haladnak, és Kína megállapodásra akar jutni, miután egy magas rangú kínai diplomata azt mondta, hogy a kereskedelmi viták kiprovokálása "színtiszta gazdasági terrorizmus".

Csütörtökön tovább csökkentek az amerikai állampapírok hozamai, és húsz havi mélypontjuk körül mozogtak. A tízéves amerikai államkötvények hozama az előző naphoz hasonlóan, csütörtökön is alacsonyabb volt a három hónapos kincstárjegyénél, és a pénzpiacok már két kamatcsökkentést áraztak be a jövő évre.

A kamatok alakulására érzékenyen reagáló bankszektor alindexe 0,55 százalékkal csökkent, míg a technológiai szektor 0,60 százalékkal emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára lejtmenetre váltott, miután az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala szokásos heti jelentésében arról számolt be, hogy a kereskedelmi olajtartalékok a vártnál jóval kevésbé, 282 ezer hordóval csökkentek, a benzintartalékok viszont jóval nagyobb mértékben, 2,2 millió hordóval nőttek.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,01 százalékos mínuszban, 65,83 dolláron, míg a WTI a júniusi kifutó jegyzésben 3,04 százalékos veszteségben, 57,02 dolláron forgott este nyolc órakor.

A dollár árfolyama erősödött, és jó úton halad afelé, hogy a negyedik egymást követő hónapot zárja nyereségben, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi vita arra ösztökélte a kereskedőket, hogy válságok idején biztonságos menedéknek számító devizákba, így például dollárba fektessék tőkéjüket.

A kereslet erősödése kétéves csúcsra repítette a dollárt a múlt héten, amikor a hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex 98,371 pontra nőtt. Közép-európai idő szerint csütörtök délután 98,246 ponton, 0,1 százalékos pluszban állt az index, de estére 98,028 pontra, 0,01 százalékos mínuszba került, mivel a New Yorki-i tőzsde stabilizálódásával párhuzamosan valamelyest csökkent a dollár iránti igény. Az euró, illetve az angol font keresztben a dollár nem tudta az 1,11-es, illetve az 1,26-os erős támaszszinteket letörni, ami ugyancsak fékezte a lendületét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!