Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyithat Európa

Gazdaság, 2021.07.16

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 14 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 19 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 5 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Csütörtökön jórészt csökkenéssel zártak a tőzsdék Európában és New Yorkban is. A befektetőket elbizonytalanította, hogy a koronavírus delta mutációjának gyors terjedése miatt újból emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, ami kockázatot jelent az amúgy is lassuló gazdasági növekedésre. Aggasztó az is, hogy az infláció hónapok óta meredeken emelkedik Európában és az Egyesült Államokban. A jegybankok döntéshozói egyelőre átmeneti jelenségnek ítélik az árak szárnyalását, így kitartanak a rendkívül laza monetáris politika folytatása mellett.

London 1,12 százalékos, Frankfurt 1,02 százalékos, Párizs 0,99 százalékos, Madrid 1,52 százalékos, Milánó pedig 1,27 százalékos mínuszban fejezte be a napot. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,95 százalékkal, az euróövezeti gyűjtőindexek közül pedig az EuroStoxx50 1,05 százalékkal esett.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,15 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as mutató 0,33 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,70 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A határidős indexek enyhe emelkedést valószínűsítenek a pénteki nyitásra.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés pénteken.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,27 százalékos mínuszban, 687,10 ponton állt. Sydney-ben 0,01 százalékos pluszban, viszont Tokióban 0,98 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. Szöulban 0,33 százalékos, Sanghajban 0,63 százalékos, Sencsenben 0,29 százalékos mínuszban, míg Hongkongban 0,35 százalékos pluszt mutatott az irányadó index nyolc óra körül.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos mínuszban, 73,31 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 0,24 százalékos veszteségben, 71,48 dolláron forgott péntek reggel nyolc óra körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,26 százalékkal, 1824,46 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,15 százalékkal, 1826,20 dollárra esett a New York-i árupiacon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!