Tőzsde - Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Gazdaság, 2020.11.20

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon. Csütörtökön a főbb indexek szerény nyereséggel zártak, korrigálva a nap közben elszenvedett nagy veszteséget.

Pénteken a DJIA-30 index 0,27 százalékkal, az S&P-500 index 0,19 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite index pedig 0,09 százalékkal csökkent kezdéskor.

A technológiai papírokkal erősen súlyozott Nasdaq index annak köszönheti a Wall Street indexeinél viszonylag mérsékeltebb csökkenését, hogy a befektetők profitkivétel után ismét kezdenek a járvány idején ellenállónak bizonyult technológiai papírokra összpontosítani. A Netflix, az Amazon.com és a Microsoft részvények már a tőzsdén kívüli forgalomban a nyitás előtt erősödtek is.

A Wall Street indexeit viszont az terhelte meg, hogy egyre kevésbé bíznak a befektetők újabb gazdaságösztönző programok bejelentésében a járvány által okozott károk enyhítésére. A DJIA és az S&P indexek alig változtak a héten, többhetes lendületes erősödés után.

Az olaj ára vegyesen alakult pénteken, a Brent nyersolaj ára 0,07 százalékkal állt magasabban az amerikai piacok nyitásakor, hordónként 44,23 dolláron, a WTI ára pedig 0,41 százalékkal 41,73 dollárra csökkent. Az olaj világpiaci ára már a harmadik egymást követő hetet fejezheti majd be nyereséggel, mintegy négy százalék körülivel.

Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1871 dolláron, az arany spot ára 0,60 százalékkal, unciánként 1877,50 dollárra emelkedett. Az arany spot ára mintegy egy százalékos heti csökkenésben jár és a második egymást követő hetet fejezheti majd be veszteséggel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!