Tőzsde - Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Gazdaság, 2021.07.30

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,17 százalékkal, az S&P-500 index 0,54 százalékkal, a Nassdaq Compsite 1,02 százalékkal kezdett alacsonyabban. Az indexek az előző kereskedési napot szerény nyereséggel zárták.

A veszteséges pénteki kezdés elsősorban a technológiai részvények teljesítményére vezethető vissza, azon belül is az Amazon tőzsdén kívüli forgalomban elszenvedett több mint hat százalékos árfolyamvesztésére. Az Amazon forgalmának csökkenését jelezte előre az elkövetkező negyedévekben abból kiindulva, hogy a korlátozások feloldásával az emberek kezdenek majd visszatérni a személyes vásárlásokra. Az otthoni időtöltésből profitáló cégek részvényei, beleértve az olyan nagyokat, mint a Netflix, az Alphabet és a Facebook, szintén csökkentek fél és másfél százalék közötti mértékben.

Az olajár emelkedett pénteken, az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,20 százalékkal állt magasabban 73,77 dolláron, a Brent nyersolaj ára pedig 0,12 százalékkal 75,19 dollárra ment fel.

Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1881 dolláron, az arany spot ára 0,14 százalékkal csökkent unciánként 1825,73 dollárra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!