Tőzsde - Gyenge kezdés várható az európai tőzsdéken

Gazdaság, 2021.04.12

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdeindexek 0,1-0,2 százalék körüli csökkenése várható a kereskedés kezdetén.

Az európai gyűjtőindexek a hatodik egymást követő hetet fejezték be nyereséggel, ami a leghosszabb emelkedő szakaszuk volt 2019 novembere óta.

A héten európai és amerikai kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatok jelennek meg. Közzéteszik az első negyedévi kínai GDP-növekedési és kereskedelmi mérlegadatokat, valamint kezdetét veszi az első negyedéves tőzsdei eredménybeszámoló periódus.

Az európai indexek vegyesen, többségében nyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést. A gyűjtőindexek emelkedést értek el. A páneurópai indexek pénteken 0,8 százalékkal emelkedtek, az FTSE EuroFirst 300 index heti eredménye 1,1 százalék, a Stoxx Europe 600 indexé 1,2 százalék emelkedés lett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,03 százalékkal emelkedett pénteken, a hetet pedig 0,8 százalékos pozitív eredménnyel zárta.

Londonban 0,38 százalékkal csökkent pénteken az FTSE-100 index, a heti eredménye pedig 2,6 százalékos nyereség lett. A frankfurti DAX 0,21 százalékkal emelkedett, a múlt héten pedig 0,8 százalékkal emelkedett, miközben új rekordot is beállított. A milánói index pénteken 0,6 százalékkal csökkent és 1,5 százalékot veszített az elmúlt héten. A párizsi CAC-40 index 0,06 százalékkal több mint húsz éves csúcsra erősödött pénteken, a hetet pedig 0,6 százalékos nyereséggel fejezte be. A madridi index két heti mélypontra csökkent 0,83 százalékos eséssel, a heti eredménye pedig 0,1 százalékos csökkenés lett.

Az amerikai tőzsdeindexek emelkedéssel zártak pénteken, a DJIA és az S&P új rekordon. Az elmúlt héten a DJIA index több mint 1,0 százalékkal, az S&P index közel 2,0 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig közel 2,5 százalékkal emelkedett.

Hétfőn azonban már csökkenésre utaltak az amerikai határidős indexjegyzések, és gyengüléssel indították el a hétfői globális tőzsdei kereskedést az ázsiai piacok is. A hétfői európai kezdés előtt két órával a tokiói tőzsdeindex 0,7 százalékos veszteséget mutatott, Sanghajban 0,8 százalékkal, Sencsenben pedig 1,7 százalékkal állt mínuszban az index, a hongkongi tőzsdemutató 1,0 százalékkal csökkent, a szöuli viszont változatlanul, 0,0 százalékon állt.

Az olajár alig változott, vegyesen alakult hétfőn. A Brent az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával 0,03 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben 62,97 dolláron, a WTI ára pedig 0,03 százalékkal 59,30 dollárra csökkent.

A Brent az elmúlt héten 3,0 százalékot, a WTI 3,5 százalékot veszített az árából. A hónap eleje óta a Brent 2,5 százalékos, a WTI 0,3 százalékos veszteségben áll, az év eleje óta azonban mindkét olajtípus több mint 22 százalékos áremelkedést ért el.

Az arany spot ára 0,39 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 1737,17 dolláron. Az arany ára a hónap eleje óta 1,7 százalékkal emelkedett, az év eleje óta viszont közel 9,0 százalékkal csökkent.

Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1886 dolláron. A hónap eleje óta az euró 1,3 százalékkal erősödött, az év eleje óta 2,7 százalékkal gyengült a dollárral szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!