Tőzsde - Indexemelkedés várható Európában

Gazdaság, 2018.11.28

Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.

A határidős indexjegyzések alapján a vezető tőzsdeindexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,4-0,5 százalék erősödéssel nyithatják a szerdai kereskedést.

Kedden az FTSE EuroFirst 300 és a Stoxx 600 páneurópai index 0,22 és 0,26 százalék veszteséggel zárt, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,20 százalékkal gyengült. Londonban 0,27 százalékkal végzett alacsonyabban kedden az FTSE-100 index, a frankfurti DAX-index 0,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,24 százalékkal csökkent. Madridban 0,06 százalékkal zárt alacsonyabban a tőzsdeindex, a milánói tőzsdeindex pedig 0,43 százalékot vesztett zárásra.

Részben az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek éleződésének a lehetősége vezetett a befektetői hangulat romlásához a keddi európai kereskedésben, de az olasz költségvetési terv brüsszeli fogadtatása és a hétvégén aláírt Brexit-megállapodás további sorsa is nyugtalanságot keltett befektetői körökben. Médiajelentések szerint az olasz kormány hajlandónak mutatkozik engedni Brüsszel követelésének a deficitcél csökkentésére, később napvilágot látott beszámolók azonban ennek az ellenkezőjét is tudni vélték.

Az olajár szerdán reggel emelkedett, részben a legnagyobb északi-tengeri brit olajmező karbantartás miatti lezárása, részben az OPEC küszöbön álló találkozója okán. Az OPEC a jövő héten ül össze a túltermelés és az olajár-csökkenés megállításához szükséges termeléscsökkentés megvitatására. Az olajár a múlt héten pénteken idei mélypontot érintett, harminc százalékkal alacsonyabban októberben elért idei legmagasabb áránál.

Az európai kereskedés szerdai kezdete előtt két órával a Brent nyersolaj 1,24 százalékkal állt magasabban a globális kereskedésben hordónként 61,15 dolláron, a WTI ára 1,34 százalékkal 52,25 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,10 százalékkal jegyezik erősebben 1,1299 dolláron, az arany ára 0,02 százalékkal 1219,60 dollárra csökkent unciánként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!