Tőzsde - Indexemelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Gazdaság, 2019.12.04

Három, veszteséggel befejezett nap után indexemelkedéssel nyugtázták szerdán az amerikai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon az álláspontok közeledéséről megjelent híreket.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,48 százalék, az S&P-500 index 0,37 százalék, a Nasdaq Composite index 0,43 százalék nyereséget mutatott a kereskedés kezdetén.

A Wall Street indexeit már három nap gyengülése távolította el a múlt héten elért rekordoktól.

Hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Államok és Kína a Hongkong és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület körüli feszültségek dacára is folytatja a tárgyalásokat és az álláspontok közelebb kerültek egy részmegállapodás megkötéséhez. Az Egyesült Államok kereskedelmi ügyekben illetékes tárgyalói arra számítanak, hogy még december 15., azaz a kínai importtermékeket sújtó újabb amerikai pótvámok bevezetésének határideje előtt tető alá tudják hozni a hónapok óta várt kétoldalú kereskedelmi részmegállapodást.

A Kínával fennálló kereskedelmi kapcsolatok minőségére, az importvámokra erősen érzékeny technológiai cégek részvényének az árfolyama már a nyitás előtt emelkedett a tőzsdén kívüli forgalomban. A Micron Technology Inc, az Nvidia Corp és az Intel Corp részvényei fél és másfél százalék között drágultak.

A kereskedelmi ellentétek rendeződésének javuló esélye az európai tőzsdeindexeket is megemelte szerdán. Az indexek vegyes kezdés után az amerikai kereskedési idő kezdetén már erős nyereségben álltak, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,85 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,20 százalékkal emelkedett.

Az olajár szintén emelkedett az ellentétek elsimítása, így a kereslet várható növekedésének a reményében. Az áremelkedés mellett szólt még az OPEC által a kitermelés további korlátozására mutatott hajlandóság is. Értesülések szerint az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelőket, így Oroszországot is tömörítő informális szövetség az eddiginél nagyobb önkéntes termeléskorlátozást készül bejelenteni a héten Bécsben tartandó tanácskozásukon.

Az amerikai kereskedés kezdetén a Brent nyersolaj ára 2,75 százalékkal állt magasabban a globális kereskedésben hordónként 62,49 dolláron, a WTI ára pedig 2,80 százalékkal 57,67 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,23 százalékkal jegyzik erősebben 1,1107 dolláron, az arany spot ára 0,06 százalékkal unciánként 1476,40 dollárra csökkent.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!