Tőzsde - Nyereséges zárás az európai tőzsdéken

Gazdaság, 2020.12.28

Pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az európai tőzsdéken hétfőn kereskedtek először a múlt hét szerda óta a karácsonyi ünnepek miatt. A londoni tőzsde hétfőn is zárva tartott.

A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,81 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,00 százalékkal emelkedett hétfőn. Frankfurtban 1,54 százalékkal tíz havi csúcsra emelkedett a DAX index, de napközben csúcsot is döntött. A párizsi CAC-40 index 1,20 százalékkal zárt magasabban három heti csúcson, Milánóban 0,69 százalékos emelkedéssel egy havi csúcson végzett a tőzsdeindex, Madridban pedig 0,57 százalékos indexemelkedéssel két havi csúcson fejeződött be a hétfői tőzsdenap.

Az olajár kezdetben emelkedett hétfőn, majd kissé lefelé korrigált. A Brent ára 0,18 százalékkal állt magasabban az európai piacok zárásakor a nemzetközi kereskedelemben hordónként 51,43 dolláron, a WTI ára pedig 0,02 százalékkal 48,22 dollárra csökkent. Napközben 52 dollár felett is járt a Brent ára, amire legutóbb márciusban, a koronavírus-válság előtt volt példa.

Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,2215 dolláron. Az arany spot ára unciánként 1879,41 dolláron változatlanul állt az európai piacok hétfői zárásakor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!