Tőzsde - Nyereséges zárás Európában

Gazdaság, 2019.02.11

Pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,86 és 0,76 százalék emelkedést mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,94 százalékkal erősödött.

A még nem hivatalos záróadatok alapján a londoni FTSE-100 index 0,86 százalék emelkedéssel fejezte be a hétfői kereskedést, a frankfurti DAX index 1,03 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,11 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,87 százalék, Milánóban 1,24 százalék indexemelkedéssel fejeződött be a tőzsdei kereskedés hétfőn.

A befektetői hangulaton tőzsdei szakértők szerint nagyot javított az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások pekingi újrakezdésének a híre. A felek értesülések szerint megállapodásra kívánnak jutni a 200 milliárd dollár értékű kínai importra kivetett 25 százalékos vámemelés március elsejei életbe lépése előtt.

A nap nyertesei az olasz bankok voltak az Európai Központi Bank (EKB) által megköveteltnél magasabb tőkemegfelelési mutatójukról megjelent hírnek köszönhetően. A Banco BPM részvénye hat és fél százalékkal erősödött és a Stoxx 600 index legjobban szereplő részvénye lett.

A Brent nyersolaj ára hordónként 61,23 dolláron 1,40 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben az európai kereskedési idő végén, a WTI ára pedig 2,16 százalékkal 51,58 dollárra csökkent.

A dollár erősödött, az arany ára ezzel párhuzamosan csökkent. Az eurót 0,45 jegyzik gyengébben 1,1277 dolláron, az arany ára 0,51 százalékkal unciánként 1311,75 dollárra csökkent.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!