Tőzsde - Pozitív kezdés New Yorkban

Gazdaság, 2019.02.15

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken New York értékpapírpiacain az előző napi vegyes zárás után.

A DJIA-30 index 0,49 százalék, az S&P-500 index 0,73 százalék, a Nasdaq Composite index 0,59 százalék emelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést.

Az indexek másfél-két százalékos növekedést halmoztak fel a hét eleje óta. A DJIA és Nasdaq indexek sorban a nyolcadik pozitív hétzárás felé tart, az S&P index pedig a nyolcból hetet zárt nyereséggel.

Az árfolyamok emelkedését a héten alapvetően az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások eredményességébe vetett remény váltotta ki. Bár voltak közben visszaesések is. Csütörtökön például a kiskereskedelmi forgalom kilenc éve legnagyobb mértékű decemberi visszaesése miatt csökkentek az árfolyamok és vegyes zárás alakult ki.

A WTI ára hordónként 55,33 dolláron, 1,69 százalékkal állt magasabban a pénteki globális kereskedelemben az amerikai piacok nyitásakor, a Brent ára pedig 1,53 százalékkal, 65,56 dollárra emelkedett.

Az olajár az OPEC termeléscsökkentésének, valamint Szaúd-Arábia ezen felül még további napi 500 ezer hordós termeléscsökkentésről tett bejelentésének köszönhetően emelkedett a héten. A Brent ára öt százalékos, a WTI ára négy százalékos heti nyereségben jár.

Az eurót az amerikai piacok nyitásakor 0,25 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,1271 dolláron, az arany ára pedig 0,63 százalékkal ment fel, unciánként 1322,20 dollárra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!