Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.10.30

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékos pluszban, míg az S&P 500-as mutató 0,03 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,55 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Folytatódott a technológiai vállalatok vesszőfutása, így például az Amazon árfolyama 3 százalékkal, a Netflixé 3,4 százalékkal, a Facebooké pedig 1,1 százalékkal esett.

A Coca-Cola viszont 0,5 százalékkal drágult a vártnál jobb harmadik negyedéves beszámolójának hatására.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken borús a hangulat. Kedd délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 0,47 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,90 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,94 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1372 dollárt adtak, stagnált az árfolyam. A japán jenhez képest 0,44 százalékot veszített értékéből a dollár, 112,87 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,30 százalékos mínuszban, 75,56 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 1,92 százalékos veszteségben, 65,75 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,51 százalékkal, 1226,20 dollárra esett.

Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 1,01 százalékkal, 24 439,60 pontra, az S&P 500-as mutató 0,66 százalékkal, 2641,25 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,63 százalékkal, 7050,29 pontra süllyedt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!