Tőzsde - Veszteséges zárás Európában

Gazdaság, 2019.02.19

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon, és túlnyomórészt veszteséggel is fejeződött be.

Az európai kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 0,20 és 0,24 százalék veszteséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,13 százalékkal állt mínuszban.

A még nem hivatalos záróadatok alapján Londonban 0,52 százalékkal alacsonyabban fejezte be a keddi kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index viszont 0,06 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 pedig 0,16 százalékkal csökkent. Madridban 0,19 százalékkal, Milánóban 0,48 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex.

Az indexeket elsősorban a banki részvények húzták le. A banki papírok ágazati indexe 1,2 százalékkal csökkent. Kiábrándító éves eredménye miatt a HSBC bizonyult a nap egyik legnagyobb vesztesének, részvénye több mint négy százalékkal gyengült.

Kiemelkedő teljesítményt ért el viszont a Heidelberg Cement részvénye, több mint három százalékos erősödéssel eredménybeszámolójának köszönhetően.

Az olajár kedden lefelé korrigált, majd vegyesen alakult a múlt heti és a hétfői nagy emelkedés után. Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára hordónként 65,88 dolláron 0,93 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben. A WTI ára viszont már 0,02 százalékkal 55,99 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,19 százalékkal jegyezték erősebben 1,1330 dolláron, az arany ára 1,45 százalékkal unciánként 1341,25 dollárra emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!