Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Gazdaság, 2018.02.14

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.

Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 31 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 59 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 21 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.

Több piacbefolyásoló hatású makroadat is várható szerdán. Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt hozza nyilvánosságra a negyedik negyedéves gazdasági növekedés, valamint az ipari termelés decemberi adatait. A nap leginkább várt eseménye azonban délután fél háromkor lesz, amikor az Egyesült Államokban közzéteszik a fogyasztói árak januári alakulását tükröző adatokat.

Ha a várakozásoknál erősebben emelkedtek a fogyasztói árak, az felkorbácsolhatja az aggodalmakat a növekvő infláció miatt, mivel a pénzromlás ütemének gyorsulása meredekebb kamatpályát eredményezhet. Éppen az inflációs aggodalmak felerősödése indította el február 2-án a világ részvénypiacain átsöprő eladási hullámot, amelynek következtében a január végén elért csúcsokhoz képest tíz százalék körüli mértékben csökkentek az irányadó indexek.

Az európai tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Crédit Suisse, Svájc második legnagyobb bankja, amely az amerikai adótörvények változása miatt 983 millió frankos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a tavalyi évre. A Crédit Agricole francia bank viszont negyedik negyedéves nyereségének 33 százalékos emelkedéséről számolt be, a ThyssenKrupp német ipari és technológiai csoport üzemi eredménye pedig ugyancsak több mint harmadával ugrott meg.

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin vegyesen teljesítettek az irányadó indexek szerdán, jóllehet a New York-i tőzsde előző nap enyhe nyereségben tudott zárni. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,48 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést, főleg az exportorientált vállalatok árfolyama csökkent a jen dollárhoz viszonyított erősödése miatt. A dél-koreai Kospi 1,11 százalékos nyereségben, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 viszont 0,25 százalékos mínuszban zárt. A vezető sanghaji index 0,46 százalékos pluszban zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,76 százalékos pluszban állt a zárás előtt.

A nyugat-európai tőzsdék kedden csökkenéssel zártak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékkal, 7168,01 pontra, a frankfurti DAX-index 0,70 százalékkal, 12 196,50 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,60 százalékkal, 5109,24 pontra süllyedt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,63 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,72 százalékkal csökkent.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott szerda reggel. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,02 százalékos nyereségben, 62,73 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,17 százalékos mínuszban, 59,09 dolláron forgott nyolc óra körül.

A kriptodevizák árfolyama emelkedik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 8834,03 dolláron, 3,69 százalékos nyereségben állt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!