Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Gazdaság, 2018.03.12

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők hangulatát még mindig erősen meghatározzák a februári erős foglalkoztatottsági adatok.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,14 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,12 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,26 százalékos pluszban nyitott.

Pénteken mindhárom index erős, 1,7 százalék körüli emelkedéssel zárt, miután a munkaügyi minisztérium a foglalkoztatottság erős növekedése mellett a bérek vártnál kisebb emelkedéséről számolt be, így csillapodtak az emelkedő infláció és a gyorsabb kamatemelések kilátása miatti aggodalmak.

A Dow Jones 1,77 százalékkal, 25 335,74 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 1,74 százalékkal, 2786,57 pontra nőtt, míg a Nasdaq Composite mutatója újabb történelmi rekordértékre, 1,79 százalékkal 7560,81 pontra, emelkedett a pénteki zárásra.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék mutatói London kivételével nyereségben álltak hétfőn a New York-i nyitás időpontjában.

Délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 0,16 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,53 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,12 százalékos pluszban állt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,26 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,48 százalékkal nőtt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2297 dollárt adtak, 0,07 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,23 százalékot veszített értékéből a dollár, 106,56 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,46 százalékos veszteségben, 65,19 dolláron, a WTI pedig 0,50 százalékos mínuszban, 61,73 dolláron forgott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!