Turisztikai ügynökség: már egyeztetnek a 2019-es nagyrendezvényekről

Gazdaság, 2018.12.03

Számos nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet rendezvénykoordinációs központja megbeszélését követő sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Kiemelte: a turizmus minden mutatója kiemelkedő növekedést mutat Magyarországon, az idei év is rekordév lesz, az ország 2010. óta másfélszer több turistát fogadott. Budapest telítettsége indokolja a szakmai egyeztetést, a rendezvényszervezőket arra kérik, hogy a szervezés során egyeztessenek a rendezvénykoordinációs központtal - mondta, hozzátéve: ez azért fontos, hogy a város a rendezvények alatt is élhető maradjon. Bár nem kell tartani még a helyiek életminőségét veszélyeztető túlzott turistaáradattól, de foglalkozni kell vele, hogy ne is legyen. Hangsúlyozta, hogy a szervezés során kiemelten figyelembe veszik a helyiek igényeit. Országszerte több 100 rendezvényt tartanak 2019-ben, csak Budapesten közel 10 nagy futóesemény lesz - ismertette. A rendezvényekről azért is egyeztetnek, hogy azok a lehető legkevesebb fennakadást okozzák az érintett helyen élőknek, a legkevesebb lezárás legyen és az a lehető legrövidebb ideig tartson.

Lobenwein Norbert fesztiválszervező arról beszélt, hogy a koordinációs tanács létrejötte rendkívül fontos a szakma számára. Az ország nagyrendezvényei sok százezer helyi látogatót és turistát vonzanak.

Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a rendezvényeikre közel 500 ezer ember látogat el, nagy részük külföldi. A koordináció megkönnyíti majd a rendezvényszervezők és a lakosság életét is. A változtatásokra példaként említette, hogy a Red Bull Air Race jövőre júliusban már az iskolai szünetben lesz.

Az ülésen rögzítették Budapest sport naptárát, 2019-ben Budapest Európa sport fővárosa lesz, így a sportrendezvények kiemelt hangsúlyt kapnak. Egyeztettek a településképi törvény reklámokra vonatkozó paragrafusairól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!