Turisztikai ügynökség: visszafogott tavasz után eredményes nyárra van esély

Gazdaság, 2021.02.26

A turizmusban visszafogott tavasz után eredményes nyárra van esély az intenzíven megindult előfoglalások alapján - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója pénteken Zalaegerszegen.

Juhász Szabolcs a zalai megyeszékhely csaknem 20 millió forintos támogatásból megújított Tourinform irodájának átadása alkalmából beszélt arról, hogy az elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a turizmus számára, de a fejlesztéseknek a koronavírus-járvány ellenére folytatódniuk kell. Amint újraindul a vendégforgalom, "hatalmas harc lesz" országok, térségek és turisztikai attrakciók között, ezért kell felkészülten, megújított kínálattal várni ezt a pillanatot - fogalmazott.

Kifejtette, hogy a komplex turisztikai kínálat része a Tourinform irodák magyarországi hálózata, ahol évente mintegy 1,8 millió látogató fordul meg, illetve számos további érdeklődő telefonon vagy online kér információt. Az MTÜ 2018-ban döntött a hálózatnak a megújításáról, aminek részeként először az arculatot alakították át, majd tavaly megkezdődött az irodák felújítása is.

A belsőépítészeti átalakításokra 2020-ban először meghirdetett pályázat keretében 22 iroda felújítására nyílt lehetőség, ezek közül elsőként a zalaegerszegi készült el az MTÜ közel 20 millió forintos támogatásából. A zalai megyeszékhely turisztikai irodája - a próbavásárlások alapján - minden évben a legjobb tíz közé tartozik, az itt dolgozók 70 környékbeli település 50 turisztikai attrakcióját kínálják - ismertette Juhász Szabolcs.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) arról beszélt, hogy a megyének óriási a termálvízkészlete, jelentősek a szállodái és éttermei. A Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya és a harcjárműgyár miatt a közeljövőben egyre többen érkeznek Zalába, akik hosszabb ideig is igénybe fogják venni a szálláshelyeket és az éttermi kínálatot.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a városban 1998-ban nyílt meg a Tourinform iroda, amely 2002 óta működik a jelenlegi helyén. Eddig csak kisebb felújításokra volt lehetőség, de a mostani átalakítással a 21. századi elvárásoknak megfelelő körülmények és szolgáltatások fogadják az érdeklődőket.

Tuboly Andrea irodavezető közölte: a kicsikkel érkezők számára gyereksarkot alakítottak ki, az érdeklődőket digitális eszközökkel fogadják, illetve bankkártyás fizetést is kínálnak, márciustól pedig Széchenyi Pihenőkártyát is elfogadnak a látogatóktól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!