Új raktárat épít Nyergesújfalun az olasz Lucart

Gazdaság, 2021.04.16

Az újrahasznosított higiéniai papírtermékeket gyártó olasz Lucart 4600 négyzetméteres új raktárat épít, ezzel megduplázzák az üzem készáruraktárának kapacitását - tájékoztatta a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-t pénteken.

Babák Ákos elmondta, a hétszázhúsz millió forintot meghaladó beruházáshoz a Külgazdasági és Külügyminisztérium versenyképesség növelését célzó pályázatán támogatást nyert el a vállalat.

A Lucart 2018 szeptemberében felavatott, hatmilliárd forintos beruházással felépült üzemében a társaság franciaországi és olaszországi papírgyáraiból érkező papírtekercseket dolgozzák fel, és innen látják el a közép- és kelet-európai piacot. Az üzemben jelenleg közel 4500 négyzetméteren folyik termelés, ezt egy 1387 négyzetméteres nyersanyagraktár és egy 4523 négyzetméteres késztermékraktár szolgálja ki.

A Lucart Kft. az év második felétől az új 4600 négyzetméteres raktárban több mint tízezer raklapnyi árut tud majd tárolni, azonnali szállításra előkészítve - ismertette az ügyvezető.

A kft. 88 főt foglalkoztat, 2019-es árbevétele 5,5 milliárd forint volt, amelyből több mint 1,35 milliárd forint exportból származott. Főbb kereskedelmi partnere Bulgária, Moldova, Románia és Szlovákia.

Omar Balducci, a Lucart Közép-Kelet-Európáért felelős kereskedelmi igazgatója arról számolt be, hogy a társaságnak a koronavírus miatt megváltozott keresleti igényekkel kellett szembesülnie. Megnövekedett az igény a háztartási higiéniai termékek iránt, ezzel párhuzamosan csökkent a szállodai, éttermi, kávéházi és irodai kereslet.

A Pasquini család által 1953-ban alapított Lucart piacvezető európai vállalat, amely háztartási higiéniai termékeket gyárt. A Lucart termelési kapacitása meghaladja az évi 395 ezer tonna papírt. A gyártott mennyiség több mint fele újrahasznosított anyagból származik.

A cég több mint 1600 alkalmazottat foglalkoztat 11 üzemében, amelyek közül öt Olaszországban, három Spanyolországban, egy-egy pedig Franciaországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon található.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!